Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Egy TELJESEN ÉRTELMETLEN EDZÉS után Fernando Alonso örülhet

Ha valaki az etap előtt még nem volt meggyőződve az úgynevezett versenybíróság totális inkompetenciájáról, annak is leesett a második szabadedzésre, hogy itt valami nem kerek…

A DRS cirkusz előzményei már minden F1-es szurkoló által ismertek, így azt nem is ragoznánk tovább. Az azonban valami elképesztő, hogy a világ legerősebb és legnépszerűbb bajnokságában ilyen megtörténhet, és egy versenyző nettó három órával egy sprintverseny előtt még nem tudhatja, hogy hogyan készüljön, és kb. honnan indul majd a másnapi nagydíjon. Hovatovább az is nevetséges és elszomorító, hogy ebben a ligában a fizika teljes meghazudtolásával olyan dolgokon cirkuszolnak, ami már egy óvodás gyerek számára is teljesen világos (történetesen az, hogy egy hátsó szárny DRS mechanizmusa óriási terhelést képes elviselni, ezért egy érintés számára lóf@sz)…

Ja, hogy mi történt magán az edzésen? Semmi. Az első és egyetlen valamirevaló megmozdulás Fernando Alonso élre ugrása volt a warm uppá silányult, lényegében gumitesztté átlényegült, teljességgel szükségtelenné vált gyakorláson. Ez is lett a végeredmény, a spanyol Max Verstappent és Valtteri Bottast megelőzve az élen zárt, aki pedig az FIA döntését várja, az még maradjon féllábon… Kitartást kívánunk hozzá!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „NINCS MESE, jövőre már győzelmekért megyünk!”

Szép lassan közeleg a 2023-as szezon vége, és amennyire biztatóan indult az év az Aston [...]

Érdekel
Perez: „A kettős mérce áldozata vagyok!”

Az idei évben feltűnően gyengén teljesít Sergio Perez, aki már nagyon korán elvesztette azt a [...]

Érdekel
ELFOGADTÁK ANDRETTIÉK nevezését, gyakorlatilag itt a 11. csapat!

Az Andretti a Caddileckel karöltve 2026-ban tervezi, hogy csatlakozik a Formula-1-es világbajnoksághoz, az FIA részéről [...]

Érdekel
Norris: „A Red Bull NEM Verstappenre építi az autóját”

Lando Norris határozottan megcáfolta a szurkolók kedvenc összeesküvés elméletét, miszerint azért lenne domináns ez vagy [...]

Érdekel
Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel