Ha van valaki az F1-es mezőnyben, akinek igazán rosszul jön a hétvégi futam eltörlése, az mindenképp a Scuderia Ferrari. Ám az olasz csapat nem panaszkodik, és a gazdasági KO ellenére is nagylelkű felajánlást tett!
Mindezt a honlapjukon, egy rövid közleményben tudatták a közönséggel:
„A Scuderia Ferrari támogatja az árvízkárosult régió közösségét, és egymillió eurót adományoz Emilia Romagna tartománynak a Területbiztonsági és Polgári Védelmi Ügynökségen keresztül. Ezzel csatlakozunk a regionális adománygyűjtéshez. A nehéz idők során a Ferrari mindig a közösség mellett volt, ezért szerettünk volna most is segíteni. Azonnali támogatásra van szüksége a lakosságnak, akiknek épp egy súlyos természeti katasztrófa teszi próbára az életüket. A helyi hatóságok fáradhatatlanul küzdenek, és természetes volt, hogy a csapat és a márka is beleáll ebbe a harcba. Reméljük, ez a segély visszautat jelent majd az embereknek a normális életükhöz.” – nyilatkozott Benedetto Vigna vezérigazgató.
Nemes felajánlás, bízzunk benne, hogy a Formula-1-es mezőnyből többen is követik majd a vörösök példáját!
Fotó: The Sun