FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

ELKÉPESZTŐ: Esteban Ocon NYERTE a Magyar Nagydíjat!


Az eddig a hétvégén látottaktól és tapasztaltaktól merőben eltérő időjárási viszonyok között indult meg a Magyar Nagydíj. És ez az előrejelzések szerint ez még fokozódni látszott… Ha több esőt nem is, viszont csillaghullást gazdagon hozott ez a délután!

A mezőnyt állórajttal engedték útnak, ami lehet, hogy ezúttal túl optimista húzás volt. A startot jól kapta el Lewis Hamilton, de talán még jobban Max Verstappen. A holland viszont nem tudta előnyre váltani szemfülességét, ugyanis a mögötte szintén jól kilövő Lando Norrist meglökte Valtteri Bottas, így a fiatal brit kiütötte őt… Verstappen autója komoly sérüléseket szenvedett, de Charles Leclerc, Sergio Perez, és még sokan mások is mentek a levesbe. Piros zászló!

Alaposan átrendeződött az élmezőny, és Hamilton vezetésével vártuk a verseny újraindítását. A futam előtt Max Verstappen motorcserén esett át, most pedig számos egyéb alkatrészt is updatelni kellett – de Verstappen legalább folytathatta… Norris már nem volt ilyen szerencsés, és csatlakozott a Perez, Bottas, Leclerc, Stroll kvartetthez, ők nem tudták folytatni a Magyar Nagydíjat. Közben eljött az új start, és az a cifra helyzet, hogy csak egyedül Hamilton rajtolt el! Óriási bakot lőtt a Mercedes, hiszen a mezőny összes többi talpon maradó autója azonnal bejött a boxba, és közepes keverékekre váltott, míg ők felálltak a rajtrácsra, és csak utána álltak ki a közepesekért…

A nagy kérdés az volt, hogy vajon befigyel-e a legendás Mercedes szerencsefaktor, és Hamilton a totál benézett taktika után, az utolsó helyről is be tudja-e cserkészni a sérült autóval kínlódó Verstappent. Közben a holland is minden igyekezetével dolgozott azon, hogy előrébb kerüljön, de Mick Schumacher személyében pár körön át emberére akadt. Hasonlóan járt Hamilton Pierre Gaslyval szemben, míg az élen Esteban Ocon, Sebastian Vettel, na meg Nicolas Latifi (!!) hármasa haladt.

A két nagyágyú helycseréje végül simán megtörtént, a német istálló ezúttal jó boxtaktikát választva korábban állt ki, mint a Red Bull. Ezután már mindkét csapat egyetlen kiállásban gondolkodott, és kemény keverékekre váltva szándékozták végig vinni a futamot. Ekkor már két versenyt láthattunk a pályán, az egyik a Magyar Nagydíj megnyeréséért zajlott, a másik pedig a világbajnoki küzdelemben elfoglalt helyezésért. Ekkor már jól látszott, hogy ez Verstappen számára veszett a fejsze…

Közben Fernando Alonso és George Russell parádézott, míg előbbi a harmadik helyért történő csatában előzte Sainzot, addig Russell Schumacheren fűzte át magát parádésan. Vettel és az Aston Martin is keményen hajtott a sikerért, de a német kiállását elmérték, így egyre inkább úgy festett, hogy ezt a futamot Ocon fogja majd behúzni. Élesedett a taktikai küzdelem is, a futam utolsó szakaszában eltérő stratégiákat láthattunk, és az ismét friss abroncsokra váltó Hamilton előtt még a győzelem sansza is felcsillant – miközben Verstappen a sérült autójával a pontszerzésért küzdött…

A verseny utolsó harmadában ismét Fernando Alonso mutatott olyat, amitől tátva maradt a szánk: a spanyolra megérkezett Lewis Hamilton, de súlyosan emberére akadt vele. Alonso körökön keresztül fogta vissza a britet, és alapozta meg Ocon futamgyőzelmét. Erre a védekezésre nem lehetett mást mondani, minthogy zseniális! Hamilton idővel átrágta magát Alonsón, majd Carlos Sainzzal is így tett, de már éppen annyi időt veszett, hogy már ne tudjta utolérni Ocont, aki ezzel élete első futamgyőzelmét aratta. Mögötte Sebastian Vettel ért be, és Hamilton szerezte meg a dobogó legalsó fokát.

Gyönyörű pillanatok tanújai lehettünk, igazi sportvarázs lengte be a Hungaroring boxutcáját, és a pódiumot. A nap versenyzője Fernando Alonso lett, George Russell és Nicolas Latifi óriási pontszerzéssel zárt, Hamilton pedig csendben, hat ponttal átvette a vezetést a világbajnoki összetettben.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük