ELKÉPESZTŐ: Max Verstappen a szerencse fia, és egyben az ÚJ VILÁGBAJNOK!

Hatalmas várakozások, két mindenre elszánt szupersztár, egyetlen hazavihető trófea. Nagyjából így lehet legegyszerűbben formába önteni a szezon utolsó versenye előtt támadt érzéseket. A sporttörténelem kódolva volt ezen a délutánon, a kérdés csupán az volt, ki szállítja le azt…

Az elmúlt futamokhoz hasonlóan alakult a rajt: Hamilton hibátlanul rugaszkodott el, míg Verstappen egy kicsit késve talált fogáspontot. Ennek megfelelően a brit fordult elsőként, azaz fordult volna, mert a Red Bull klasszisa a legelső adódó alkalommal elképesztő mélyről vetődött be, és kis híján meg is előzte a Mercedes pilótáját. Ám ezzel a lendülettel ki is vezette riválisát a pályáról, viszont azon nyomban elvette a gázt, így Hamilton a bukótérből kigyorsítva visszavehette a jogos pozíciót.

A nyolcadik címéért hajtó versenyző elkezdte szórni a gyorsköröket, és ezzel leszakította magáról a legfőbb ellenfelét. Ebben a szakaszban az egyetlen sanszot és kapaszkodót a stratégiai előny jelentette, hiszen míg Hamiltonról jócskán leszakadt Valtteri Bottas, Verstappen mögött ott körözött Sergio Perez. Közben bajnoki „döntő” ide vagy oda, a rajtot leszámítva egyre laposodó futamot láthattunk. Folyamatosan nőtt Hamilton előnye, a helyzet lassan tarthatatlan volt, így hozták az első számú Red Bullt a boxba. A Mercedes rögtön lereagálta a helyzetet, érkezett Hamilton is, így mindkét bajnokaspiráns ugyanolyan keverékeken folytatta. A különbség virtuálisan 5 másodperc tájékán mozgott, mikor Perez megkapta a fülére az üzenetet, következhetett a „B” terv. Azonban míg Hamilton továbbra is leggyorsabb köröket szórt, Verstappen beragadva erőlködött Carlos Sainz mögött, és csak nagysokára sikeredett magát áthámozni a spanyolon.

A 19. körben egyre messzebb került a világbajnoki cím Verstappennek, akinek ekkor az egyedüli esélye a Hamilton előtt kopott közepeseken csordogáló Perez lehetett. Amit a mexikói a következő körökben leművelt, az maga volt a NAGYBETŰS FORMULA-1! Hosszú időn keresztül olyan védekezést láthattunk tőle, amire nem is igazán lehetett jelzőt találni, és mellesleg 8 másodpercről 2 alá hozta vissza a csapattársat! Kicsit újraéledt a remény arra, hogy unalmas vonatozás helyett egy nagyon komoly finálét láthatunk, olyat, amit előzetesen mindannyian megálmodtunk. Kevéssel ezután szomorú pillanatokat éltünk meg, hiszen Kimi Raikkönen fékhiba okán kicsúszott, és fel kellett adnia az utolsó futamát. Kisvártatva George Russell Williamse adta meg magát, így az ifjú brit búcsúja sem sikerült szépen.

Az élre pillantva ekkor azt láthattuk, hogy a hatalmas csörte után 4 másodperc körüli előny kezdett állandósulni Hamilton és Verstappen között, nagy kérdés volt, mit tud még felmutatni a gumihátrányban lévő #33-as versenyző és csapata. Súlyos körök peregtek le, de nem igazán látszott a fény az alagút végén a Red Bull számára. Idő közben a másik Alfa Romeo is megadta magát, Antonio Giovinazzi is kiszállni kényszerült, az olasznak sem sikerült szépen az elválás. Jöhetett a VSC, ami alatt a Mercedes pályán maradt, viszont a Red Bullnál mindkét autóval meglépték az ingyen kiállást. Kissé érthetetlen volt ez a lépés a német istállótól, és ez halvány reményt adott Verstappenéknek, hogy a gumielőnyét majd pozícióra válthatja. Közben szürreális üzenetek érkeztek, például Toto Wolff kérlelte a versenyigazgatót, hogy ne hozzák be a safety cart…

A verseny utolsó negyedében már csak egyetlen kérdés maradt: képes lesz-e a kint hagyott Hamilton a 44 körös gumikon tartani a 20-as csomaggal érkező Verstappent… Nos, nagyon úgy nézett ki, hogy erre már nem lesz valós esélye a Red Bullnak, hiszen a Mercedes stabilan képes volt tartani a tíz másodperces távolságot. Egészen az 54. körig, amikor is Nicolas Latifi a falnak csapta az autóját… SAFETY CAR! Verstappenék azonnal lágyra váltottak, míg Hamiltont nem engedte ki a Mercedes a boxba. Nagy kérdés volt, hogy lesz-e újraindítás, és kap-e hatalmas esélyt Verstappen… Közben egyre érthetetlenebben alakult az újraindítás kérdése, hiszen az a munkálatok befejezése után sem kezdődött meg. Elengedjük-e a lekörözötteket? Nem! Vagy mégis? Igen! Mi ez?? Az FIA ezekben a pillanatokban egészen egyszerűen röhejes szintre züllesztette az amúgy sem veretes hírnevét.

Egy kör maradt a döntésre, amely megvalósította Lewis Hamilton rémálmát: a friss lágyakon támadó hollandnak egyetlen köre maradt az előzésre, és Verstappen ezt nagyon VERSTAPPENESEN csinálta! A Red Bull pilóta az első adandó alkalommal brutális agresszivitással előzte meg az egyébként hiba nélkül teljesítő britet, akinek erre már nem volt, nem lehetett válasza… Hogy a Mercedes rontotta el, vagy az FIA töketlenkedése, azon még sokáig fogunk vitatkozni, de ami vitathatatlan: Új világbajnoka van a Formula-1-nek, úgy hívják, Max Verstappen.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

3 thoughts on “ELKÉPESZTŐ: Max Verstappen a szerencse fia, és egyben az ÚJ VILÁGBAJNOK!

  1. Kiss Oszkárné says:

    Gratulálok Max, Fenomenális voltál! Isten visszaadta, amit oly sokszor elvettek tőled a bírák!

  2. Névtelen says:

    Nagy Gratuláció Verstappennek! Igazán élvezetes volt a futam vége.
    Perez is hatalmasat alakított.
    Räikonen futama sajnos kieséssel végződött, sajnáltam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel