Elmaradhat a Kínai Nagydíj a korona vírus miatt?

Kína több nagyvárosában korlátozzák a közlekedést, a nagy sebességgel terjedő titokzatos járvány miatt. Autósport szemszögből pedig felvetődik a kérdés, mindez hogyan érintheti az ország Formula-1-es versenyét.

Eddig hivatalosan 25 halálesetről és 830 betegről szólnak a hírek, reméljük ez a szám nem fog tovább nőni. De ha mégis…

Sajtóinformációik szerint az FIA (Nemzetközi Autósport Szövetség) és a kínai kormány közleményt adott ki arról, hogy az áprilisban sorra kerülő Kínai Nagydíj törlésre kerül, amennyiben a mostanihoz hasonló karantént kell foganatosítani. Egy másik lap szerint még korai erről beszélni, hiszen hónapok választanak el a versenytől, és nem tudni, hogyan alakul majd a helyzet. Mindenesetre még el sem kezdődött a 2020-as szezon, de már most több szokatlan nehézséggel (pl. ausztrál bozóttüzek) is szembe kell nézni a sportág vezetőinek.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel