Érik a botrány? Az újabb vereség után a Ferrarinak már GYANÚS a Red Bull…

Pole pozíciót szerezve, a legjobb három közé jutott két autóval sem volt reális esélye Miamiban a futamgyőzelemre a Scuderia Ferrarinak. A csapat nem a saját háza táján keresi a miérteket, szerintük a Red Bull Racing „nyúlt bele” valamibe.

Valami olyanba, ami nem feltétlenül szabályos. Konkrétan, Mattia Binotto szerint a megengedett forrásokból lehetetlen abban a tempóban fejlődni, ahogyan azt az osztrákok teszik. Binotto nem a levegőbe beszél, hiszen a Miami Nagydíjon is látszott, hogy miután Max Verstappen nem túl nagy küzdelemben áthámozta magát Charles Leclercen, a vörösök onnantól máris verve voltak.

„Hogy finoman fogalmazzak, kétségeink vannak afelől, hogy a megadott költségsapkán belül lehetséges-e ilyen volumenű fejlesztéseket kivitelezni. Abban bízunk, hogy ők is a szabályok szerint játszanak, így hamarosan kifogynak a kreditekből, így le kell majd állniuk a folyamatos fejlesztéssel. De ez utóbbi nem életszerű, és őszintén szólva elég aggasztó az, hogy minden egyes futamra hoznak valami újdonságot, nekünk erre nem lenne keretünk. És nem értjük, nekik honnan van…

Amit tehetünk, az, hogy a lehetőségeinkhez és a szabályzathoz mérten mi is folyamatosan fejlesztünk. Ők tizedeket gyorsultak az első versenyekhez képest, és tulajdonképpen utolértek bennünket. Akárhogy is van, nem állhatunk le, és nem engedhetjük meg nekik, hogy átlépjenek rajtunk. Spanyolországba komoly csomagot fogunk hozni, amitől nagyon sokat várunk. A kérdés csak az, hogy ők mit rejtegetnek, és mivel készülnek Barcelónára…” – fogalmazott szkeptikusan Mattia Binotto.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel