Európa-Nagydíj – Lesz újabb Vettel-Hamilton balhé Azerbajdzsánban?

Európa Nagydíj – Bakuról három dolog jut eszébe kapásból a rajongóknak: egy európainak nevezett verseny, ami nem Európában zajlik, az óvárosi halálkanyar, amelyben egy autó is nehezen fér el – no meg persze Sebastian Vettel és Lewis Hamilton tavalyi drámája.

Emlékezzünk vissza a német ámokfutására: a szezon legizgalmasabb futamán egy biztonsági autós fázis (!!) alatt az élen haladó Hamiltonnak hátulról nekikoccant német riválisa. Vettel úgy érezte, hogy az angol világbajnok féktesztelte őt, ezért először mellé gurult és heves mutogatásba kezdett, majd szánt szándékkal nekiment ellenfelének.

Sebastian Vettel ütközik az éppen "féktesztet" végrehajtó Lewis Hamiltonba a Safety Car mögött
Sebastian Vettel ütközik az éppen „féktesztet” végrehajtó Lewis Hamiltonba a Safety Car mögött

Az elképesztő sportszerűtlenség komoly vihart kavart. Vettel ugyan megúszta 10 másodperc Stop & Go büntetéssel és egy későbbi bocsánatkéréssel, de karmikus szemszögből nézve ettől a ponttól indult az a lejtmenet, ami a Ferraris vb címébe került. A futamon Hamiltont is utolérte a végzete, egy banális hiba miatt lecsúszott a dobogóról, és végül Vettel mögött ért célba.

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton, egyikük sem volt boldog a 2017-es futam leintését követően
Sebastian Vettel és Lewis Hamilton, egyikük sem volt boldog a 2017-es futam leintését követően

Idén más a helyzet, a kocka fordulni látszik: valamire rátalált a Scuderia, és bár a Mercedes lemaradása nagyon minimális, kívülállóként is érezhető a küszködésük. Ezt persze az ellenfelek cseppet sem bánják, kiváltképpen Vettel, de említhetnénk akár Ricciardót is. Kína meglepetésembere kellemes érzésekkel kezdheti meg majd az azeri hétvégét, hiszen az elmúlt évben Bakuban is a „semmiből húzta be” a futamgyőzelmet. Ha pedig valahol lehet esélye a Red Bulloknak, az a taktikás és technikás Baku City Circuit.

A tavaly nagy meglepetésre győztes Daniel Ricciardo a bakui dobogó tetején
A tavaly nagy meglepetésre győztes Daniel Ricciardo a bakui dobogó tetején

A pályát a világ leggyorsabb F-1-es helyszíneként is szokták emlegetni, a 6 km hosszú és 20 kanyarból álló aszfaltcsík ennek ellenére nem feltétlenül a legtempósabbaknak kedvez. Bukóterek híján lényegében szerencsejáték itt versenyezni, nagyon fontos a jó eredményhez az előkelő időmérős teljesítmény – de ez sem garancia a sikerre.

Sebastian Vettel az óváros ikonikus bástyái között a Ferrarival
Sebastian Vettel az óváros ikonikus bástyái között a Ferrarival

A jó szerepléshez fontos a tiszta rajt, az első sikán és a bástyánál elterülő nyolcas-kilences kanyarkombináció túlélése, amely a leginkább alkalmas a mezőny kirostálására. Azerbajdzsán egy igazi kaszinó, az abroncsok tekintetében is extra terhelést jelent, így okos és taktikus versenyzéssel, higgadt hozzáállással könnyedén eltűnhetnek a nagyobb különbségek az élcsapatok és a középmezőny között.

Ez akár úgy is értelmezhető, hogy idén újból esély mutatkozhat egy meglepetésgyőzelemre, ám az érzékeink azt súgják, ez ezúttal elmarad. Viszont szikrázó összecsapásokat és kerék a kerék elleni harcokat egész biztosan bőséggel láthatunk majd! És hogy ki lesz a hétvége rosszfiúja? Nézzetek bele a jósgömbünkbe:

FansBRANDS tippek a versenyre:

  • Futamgyőztes: Sebastian Vettel
  • A hétvége meglepetésembere: Kevin Magnussen
  • Csapata: Haas F-1 Team
  • Rosszfiúja: Max Verstappen

Írta: Tóth Krisztián Márk

3 thoughts on “Európa-Nagydíj – Lesz újabb Vettel-Hamilton balhé Azerbajdzsánban?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel