Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Ezért nem kapott ülést Ocon a Mercedesnél

Toto Wolff szerint könnyen derékba törhette volna Esteban Ocon pályafutását, ha 2020-ban Lewis Hamilton csapattársaként kellett volna harcolnia.

A sportvezető természetesen nem Ocon tehetségét akarta ezzel degradálni, csupán felhívta a figyelmet, hogy a francia versenyzőnek egy év kihagyás után rögtön a mezőny legeredményesebb pilótájával kellett volna farkasszemet néznie:

„Biztosan izgalmas lenne, és talán még jól is jött volna ki belőle Esteban, mindenesetre nem akartunk kockáztatni. Eddig csak egyetlen fiatal pilótát láttunk, aki rögtön képes volt egy ilyen helyzetben teljesíteni, ő pedig nem más, mint Lewis Hamilton.” – mondta el Wolff, aki minden bizonnyal megfeledkezett egy bizonyos Charles Leclercről…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Alonso: „NINCS MESE, jövőre már győzelmekért megyünk!”

Szép lassan közeleg a 2023-as szezon vége, és amennyire biztatóan indult az év az Aston [...]

Érdekel
Perez: „A kettős mérce áldozata vagyok!”

Az idei évben feltűnően gyengén teljesít Sergio Perez, aki már nagyon korán elvesztette azt a [...]

Érdekel
ELFOGADTÁK ANDRETTIÉK nevezését, gyakorlatilag itt a 11. csapat!

Az Andretti a Caddileckel karöltve 2026-ban tervezi, hogy csatlakozik a Formula-1-es világbajnoksághoz, az FIA részéről [...]

Érdekel
Norris: „A Red Bull NEM Verstappenre építi az autóját”

Lando Norris határozottan megcáfolta a szurkolók kedvenc összeesküvés elméletét, miszerint azért lenne domináns ez vagy [...]

Érdekel
Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel