Finn politikus üzent Bottasnak: „Térdelj csak tovább!”

Szép kis botrány kerekedik Valtteri Bottas körül. A Mercedes pilótája nemrég profi kerékpáros barátnője egyik versenyén vett részt, és az esélyegyenlőség mellett szólalt fel. Parlamenti képviselő honfitársa nem szalasztotta el, hogy belé álljon…

Bottas azt pedzette meg a közösségi médiafelületén, hogy a már említett kerékpárversenyen szakadék tátong a férfi és női győztesek pénzjutalma között, és egyúttal a kérdést is feltette: Miért különböznek a díjak, a két nem versenyzői nem küzdenek a győzelemért ugyanazzal az elszántsággal?

Több sem kellett Jani Makelanak, aki nagyon kemény kommenttel jelentkezett a már említett poszt alatt: „Térdelj csak tovább, talán közben majd rájössz.” 

Az elhíresült komment után a sajtó kíváncsi volt, hogy mi mozgatta a képviselőt, amikor ezt leírta:

Mindannyiunk közül neki kellene a legjobban tudnia, hogy a férfiak versenye nagyobb médiaértékkel és erősebb szponzori háttérrel bír a nőkénél. Ezért a különbség. Ő hasonlóképpen keres milliókat, így a bejegyzése csupán képmutatás. Ezenkívül nem szép dolog összekeverni a sportot és a politikát, valamit idekeverni az amerikai BLM mozgalmat – utóbbinak semmi köze Finnországhoz, de a Forma-1-hez sem.

Ez a térdelés performansz ocsmány, örülök neki, hogy Kimi Raikkönnen nem vesz részt ebben. Bottas mentségére szóljon, hogy azért csinálja, mert ezt várják el tőle. A Mercedes ezer szállal kötődik a BLM-hez, így valószínűleg nagyon sok pénze bánná, ha nem menne bele ebbe a játékba…” – gyakorolt kőkemény kritikát, és tanúsított politikustól szokatlanul meglepő őszinteséget Makela.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel