Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Fisichella: „Alonsóban még ott van egy világbajnoki cím!”

A spanyol egykori csapattársa úgy véli, hogy nagy hibát követ el, aki Fernando Alonsóval kapcsolatban a korát figyeli. Ez csak egy szám, ami nem befolyásol semmit!

Sőt, az egykori Renault pilóta szerint Alonso olyan, mint a bor: Minél idősebb, annál jobb minőséget képvisel…

„Azt gondolom, hogy Fernando egy jó autóval komoly veszélyt jelenthet a mostani élmenőkre, és ha adott lesz neki a technika, akkor bajnokságot is nyerhet. Csak az autón múlik minden, mert benne ott ég a bajnoki tűz, és én nem tudom, hogyan csinálja, de minél idősebb, annál gyorsabb! Tudom, hogy miről beszélek, hiszen jól ismerem őt, nagyon jó a kapcsolatunk. Két szezont versenyeztünk egy csapatban a Formula-1-ben, és nagyon szép emlékeim vannak, hiszen egyénileg és csapatként is világbajnokságot nyertünk. Már akkor is fantasztikus volt a munkamorálja, iszonyatos energiákat mozgósított a sikerért, a pályán és azon kívül is. Most pedig még elképesztőbb formát mutat, sokadvirágzását éli, és majdnem minden versenyen dobogóra áll. Meg merem kockáztatni, hogy az ő gumikezelése a legjobb a mezőnyben, és ha az Aston Martin úgy fejlődik majd, ahogy azt az elmúlt időkben tette… Hihetetlen, amit elértek, ha világbajnoki küzdelem, akkor érdemes lesz számolni velük és természetesen Fernando Alonsóval is a jövőben!” – tartott motivációs beszédet Giancarlo Fisichella.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

ELFOGADTÁK ANDRETTIÉK nevezését, gyakorlatilag itt a 11. csapat!

Az Andretti a Caddileckel karöltve 2026-ban tervezi, hogy csatlakozik a Formula-1-es világbajnoksághoz, az FIA részéről [...]

Érdekel
Norris: „A Red Bull NEM Verstappenre építi az autóját”

Lando Norris határozottan megcáfolta a szurkolók kedvenc összeesküvés elméletét, miszerint azért lenne domináns ez vagy [...]

Érdekel
Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel
Az APPLE TV kizárólagosságra hajt az F1 közvetítésekben!

A streaming platform nem csupán egyszerűen megvásárolná az F1 közvetítési jogait, de a deal mellé [...]

Érdekel
IndyCar pilóta: „Palou JOBB VERSENYZŐ, mint Verstappen!”

Bár mindenki elismeri Max Verstappen nagyságát, de az amerikaiak szerint az ovál versenyzés egy sokkal [...]

Érdekel