Forma-1 Sportigazgató: „2021 minden idők talán LEGJOBB BAJNOKSÁGA!”

Ross Brown szerint idén már senki sem találhat fogást a Formula-1-en: szikrázó bajnoki csata folyik, időnként drámákkal, közben a középmezőnyben is hatalmas csata dúl, és új csillagok születnek.

Az Amerikai Nagydíjon az elmúlt esztendők talán legnagyobb és legélvezetesebb csatáját hozta, ez pedig Ross Brownt, a Formula-1 sortigazgatóját is megihlette:

„A két év utáni visszatérő Amerikai Nagydíj elképesztő versengést hozott. A nézőket a képernyőre tapasztotta, mert akkora taktikai csata zajlott a pályán, amilyet eddig még soha nem láttunk. A Mercedes jó stratégiával jelentkezett, és gumielőnybe hozta Lewis Hamiltont, de még így sem volt biztos, hogy mindezzel képesek lesznek-e a győzelemre. Végül nem sikerült… Az egész futam egy vakrepülés volt, mind nézői, mind szakértői szemmel. Senki az égvilágon nem tudta megjósolni, ki lesz a győztes. Max és Lewis is hiba nélkül vezettek, ez a csata és ez a szezon minden idők talán legjobbjaként fog bevonulni a történelembe.

A Circuit of the Americas nagyon nehéz és trükkös pálya, ahol mindig is a Mercedes volt előnyben. A Red Bull célja csupán a kármentés volt, erre remek győzelmet arattak. Mostantól sehol és senki nem mehet biztosra, véget ért egy korszak, már nincs olyan, hogy favorit pálya, elfelejthetjük ezt a sztereotípiát. Bárhol bármi megtörténhet, és fogalmunk sincs arról, melyikük nyeri majd meg a 2021-es világbajnoki címet. Ez még a legkritikusabb szurkolókat is lázba hozza!” – vont mérleget Brawn.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: LAT Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel