Francia Nagydíj: A második edzés Max Verstappené

A Paul Ricard versenypályán délután tovább folytatódott a munka, és kissé átrendeződött a mezőny is, hiszen ezúttal már Max Verstappen és a Red Bull volt fölényben.

A második etapon a Mercedes és Valtteri Bottas tulajdonképp láthatatlan különbséggel maradt le a Red Bull mögött, ez nagy csatát sejtet a továbbiakra. Közben az előző versenyek meglepetéscsapata, a Scuderia Ferrari némileg halványabb formát mutatott, ahogy a Sebastian Vettel vezette Aston Martin sem fickándozott túlságosan.

Az edzés képe sem alakult át nagyon, izgalmakat most csak az egy-két megpördülő autó, valamint elhagyott alkatrész miatt elrendelt VSC fázis okozott. Annál nagyobb meglepetés az Alpine szereplése: Fernando Alonso és Esteban Ocon stabilan hozták a felső középmezőnyt, a francia szurkolók legnagyobb örömére. A hazai versenyét teljesítő Pierre Gasly is szorgosan gyűjtögette a köröket, és a tempójára egyáltalán nem lehet panasz.

Két szabadedzés alapján nyilván nem érdemes két erősorrendet állítani, de a felső-középmezőnyben komoly csatákat ígér Paul Ricard, és a bajnokság szempontjából is érdekes hétvége elé nézünk!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel