Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

FURCSA HIBA: Az összeomló gps rendszer miatt állították le az FP1-et

A pályán látszólag minden rendben ment, mégis megszakították az Ausztrál Nagydíj első szabadedzését. Bár látszólag vaklárma történt, a versenyzők szerint nagyon is jogos volt a „vészfék” effektus.

A helyzet súlyosságáról Kevin Magnussen számolt be, aki rávilágított a modern autósport egy újabb viszontagságára…

„Egész egyszerűen attól a pillanattól, amikor elment a GPS, vakon ültünk az autóban, olyan volt, mintha bekötötték volna a szemünket. Nagyon sokan a mérnökünkre támaszkodunk a forgalmat illetően is, és mikor többen nem tudtak a kialakult helyzetről, az bizony komoly vészhelyzetet teremtett. Amikor a mérnöktől nem érkezik instrukció, akkor az ember úgy van vele, hogy tiszta a pálya, és légüres térben autózik. Ha mindenki tudta volna időben a problémát, akkor óvatosabban kezeltük volna a helyzetet, és többet néztük volna a tükröket. Egyúttal az is kiderült, hogy kik azok a versenyzők, akik sokkal nagyobb mértékben hagyatkoznak a csapatukra és a mérnökükre…” – szúrt oda egy kicsit a kialakult helyzetben hibákat vétő pilótának Magnussen.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Webber: „Verstappen vs Perez CSATA? Sosem volt, SOSEM LESZ!!”

Nem csak az átlag F1 szurkolót, de a szakmát is lesújtja Max Verstappen 53 pont [...]

Érdekel
F1-es családi dráma? Ez lesz az ONE!

Tegnap robbant a bomba, hogy a Drive to Survive után egy újabb sorozat szól majd [...]

Érdekel
Will Power: „Sajnálom a pilótákat, a Forma-1 egy vicc!”

Az IndyCar sztárja keményen beleszállt a Formula-1-es világbajnokságba. Szerinte hiába a rengeteg jó versenyző, sokan [...]

Érdekel
Verstappen Alonsóról: „Van valami, amiben Fernando MINDANNYIUNKNÁL JOBB!”

Azt talán még a legelveteműltebb drukkerek is elismerik, hogy a Formula-1 nívós mezőnyén belül a [...]

1 Comment

Érdekel
Az F1 szakértő Hamilton szerint komplexebb versenyző, mint Russell

Peter Windsor F1-es szakíró úgy gondolja, George Russell és Lewis Hamilton között az a nagy [...]

Érdekel
Mercedes: PÁLYÁN Mick Schumacher!

A hétvége végeztével nem mindenki vette még Kanada felé az irányt, hiszen a Scuderia Ferrari [...]

Érdekel