Nyilatkozta ezt a Forma-1 legutóbb belépő amerikai istállójának vezetője. Steiner nagyon gyorsan elfelejtette, honnan jött!
Hiába volt az elmúlt hetek slágertémája az Andretti Caddilac érkezése, hiába hisztériázta tele a világot a sajtó, vagy épp írt ki hivatalos pályázatot az FIA új istállók érkezésére, az eredmény valószínűleg a nagy semmi lesz majd. És még erre jönnek az ilyen Steiner félék is, akik szembeköpik a szurkolói társadalmat:
„Öt éve még fillérekért szerezhettél magadnak egy istállót. Egyik a másik után ment csődbe, senkinek nem kellettek, tönkrementek. Most hirtelen, hogy a Formula-1 rekordokat dönt és sikeresebb, mint valaha, mindenki csapatot akar indítani. Csak azért akarnak bekerülni az F1-be, mert jó úton járunk.
Jelenleg minden csapat stabil helyzetet tudhat a magáénak, gazdaságilag is. Mindannyian jól állnak, nincsenek napi gondok, senki sem küszködik. Ha most, tegyük fel bejönne egy tizenegyedik csapat, és ez gazdasági problémákat okozna, akkor előfordulhat, hogy többen is veszélybe kerülnek, és lehúzhatják a rolór. Nem azért dolgoztunk ennyit, hogy a túlélésért küszködjünk, egyértelmű, hogy senki nem akar kockázatot. Mert ebben semmi haszon nincs, csak rizikó!” – vélekedett rendkívül „szimpatikusan” Günther Steiner, akit természetesen a legkevésbé sem érdekelnek a szurkolók, vagy a sportért rajongó emberek vágyai, kívánalmai.
Fotó: Getty Images