Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Hamiltont szidta Piquet, 340 millióra BÜNTETTÉK…

Korábban már komoly port kavart, hogy a háromszoros világbajnok Nelson Piquet egy podcastban „kis fekete embernek” nevezte Lewis Hamiltont. Most 340 millió forintnak megfelelő brazil realt ér a „neguinho” szócska, amely szó szerint aranyköpés lett.

Brazília legendája 2021-ben ragadtatta magát eme szörnyűséges cselekedetre, amikor egy beszélgetés során ezt az aspektust használta Hamiltonra, mikoris a Verstapennel Silverstoneban történt ütközését elemezte. A hyperérzékeny fajvédő és szivárványos lobby már ekkor kerékbetörésért kiáltott, aminek hatására Piquet rögtön elnézést is kért, és kiemelte, hogy nem volt szándékában megsérteni a hétszeres vb-győztes kollégáját. Tettét azzal bagatellizálta, hogy ez a kifejezés a portugál nyelvben srácot, vagy egy adott személyt jelöl és jelent. Mások szerint ez igenis „rasszista töltet”, amelyet csakis degradálásra használnak… Mindez azonban hiábavaló volt, ugyanis néhány emberjogi szervezet (és a mögöttük szervesen meghúzódó politikai lobby…) beperelte Piquét, és tízmillió real pénzbírság megfizetéséért kardoskodott. Ennek a felét végül meg is ítélték, így aktuális árfolyamon ez ötmilliót, forintban pedig 340.000.000-t jelent.

A lényeg, ha van rasszista áthallása a történetnek, ha nincs, ekkora összeg megítélése mindenképpen nagyon erős túlzás. Reméljük, jótékony célra fordítják majd…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Webber: „Verstappen vs Perez CSATA? Sosem volt, SOSEM LESZ!!”

Nem csak az átlag F1 szurkolót, de a szakmát is lesújtja Max Verstappen 53 pont [...]

Érdekel
F1-es családi dráma? Ez lesz az ONE!

Tegnap robbant a bomba, hogy a Drive to Survive után egy újabb sorozat szól majd [...]

Érdekel
Will Power: „Sajnálom a pilótákat, a Forma-1 egy vicc!”

Az IndyCar sztárja keményen beleszállt a Formula-1-es világbajnokságba. Szerinte hiába a rengeteg jó versenyző, sokan [...]

Érdekel
Verstappen Alonsóról: „Van valami, amiben Fernando MINDANNYIUNKNÁL JOBB!”

Azt talán még a legelveteműltebb drukkerek is elismerik, hogy a Formula-1 nívós mezőnyén belül a [...]

1 Comment

Érdekel
Az F1 szakértő Hamilton szerint komplexebb versenyző, mint Russell

Peter Windsor F1-es szakíró úgy gondolja, George Russell és Lewis Hamilton között az a nagy [...]

Érdekel
Mercedes: PÁLYÁN Mick Schumacher!

A hétvége végeztével nem mindenki vette még Kanada felé az irányt, hiszen a Scuderia Ferrari [...]

Érdekel