Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Harmadik szabadedzés: Komoly előnyben Max Verstappen

Az előző naphoz hasonlóan indult és alakult az Osztrák Nagydíj harmadik szabadedzése, amelyen ismét Max Verstappen fölény mutatkozott. A Mercedesben továbbra sem igazán érezni az átütő erőt, sem azt, hogy ezen a hétvégén képesek lehetnek visszavágni.

A Red Bull Racingnél Max Verstappen feltűnően későn látott hozzá a körözéshez, míg a Mercedesnél Lewis Hamilton két éves szerződéshosszabbítása tematizálta ezt a szakaszt. A csapatok továbbra is nyűtték a tesztgumikat, amelyekkel már élesben is találkozhatunk majd a következő, silverstone-i versenyhétvégén. Közben a pályán Lando Norris, a két Alpha Tauri, később Charles Leclerc vezette az etapot, kisvártatva megérkezett Max Verstappen is a versenybe. Yuki Tsunoda pedig akkora kicsúszással vétette magát észre az egyes kanyar bukóterében, hogy az minden bizonnyal az év végi szezon összefoglalóban is helyet kap…

A két Mercedes nem szánkázott a pályán, ellenben stabilan „lassúak” voltak, legalábbis magukhoz mérten. Verstappen mögött Hamilton lemaradása majd fél másodpercet tett ki, Valtteri Bottas elé pedig egy rövid ideig még Carlos Sainz és Charles Leclerc, valamint Sebastian Vettel és Lance Stroll is befért. Bár az időmérő előtt visszaállt a rend, és Verstappen mögött a Bottas – Hamilton páros végzett, utóbbi hét tizedes hátránya árulkodó jel lehet a pole pozíciót illetően.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük