Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Helmut Marko: „Ugyanazzal az autóval Verstappen már verné Hamiltont”

Minden szentnek maga felé hajlik a keze, mondhatnánk Helmut Marko nyilatkozatára. Már mi is többször eljátszottunk a gondolattal, mi lenne, ha Lewis Hamilton megkapná maga mellé a jelenlegi mezőny legambiciózusabb, és egyik legkeményebb pilótáját. Szerintünk is kellemetlen percek elé nézne a hatszoros vb győztes…

Az idei évhez nagy reményeket fűztek Milton Keynes-ben, ám a várt csata elmaradt, és olybá tűnik, hogy Hamilton idén is hengerel. Ez nem Verstappenen múlt, hiszen a holland bizonyította, ha versenyképes az autója, akár erőből is képes legyőzni a Mercedest. Látva a benne rejlő potenciált, Marko kijelentette: „Ha ők ketten egy autóban ülnének, biztosra veszem, hogy a teljes szezonban tartó csatájukból végül Max jönne ki győztesen.

Nos, bármennyire is szeretnénk már látni ezt a párharcot, ezt egyelőre még csak különböző autókban láthatjuk. A Red Bull Racing tanácsadója biztos benne, hogy az idei szenvedés után a következő évben nagyot guríthat a csapata:

„Mindent megteszünk az egyensúlyért, a cél, hogy 2021-ben valódi alternatívát nyújtsunk. Az előjelek rendkívül jók. A Honda ezt támogatja, egy teljesen új specifikációjú motort építenek nekünk. Nagyon bízunk bennük, és azt gondolom, ezzel közelebb kerülhetünk a Mercedeshez, és ezúttal valóban keményen harcolhatunk velük. Most komolyan el akarjuk csípni őket!” – zárt bizakodóan a sportvezető.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Reuters

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Monacói Nagydíj – Könnyed Verstappen győzelem

Csodálatos versenyidőben, egyetlen esőcsepp nélkül (miközben az elmúlt napokban végig esőzésről szóltak az előrejelzések…) zajlott [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, időmérő: Verstappen extrát nyújtott, övé a pole

Nagy várakozásokkal tekintettünk az időmérő edzés elé, hiszen karakterisztikájából fakadóan ez az a pálya, ahol [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP3: Az időmérő előtt újból Verstappen a leggyorsabb

A kvalifikáció előtti utolsó gyakorlás előtt helyreállni látszott a „világrend”, hiszen az edzés nagy részében [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP2: Ezúttal Verstappen volt a leggyorsabb

A második szabadedzéssel folytatódott a program a Monacói Nagydíjon, ahol „feltámadó” Verstappent és erős Ferrarikat [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP1: Sainz zárt az élen

Elkezdődött a Formula-1-es világbajnokság minden évben talán legkülönlegesebb hétvégéje, ahol az első szabadedzésen Carlos Sainz, [...]

Érdekel
Vasseur: „Nem kerestük meg Hamiltont”

Az üzenetet nem más küldte, mint Frederic Vasseur, a vörös istálló csapatfőnöke, akitől valószínűleg az [...]

Érdekel