HIVATALOS: Az FIA pályázatot írt ki a mezőny bővítésére


Úgy látszik, hogy az Andretti ügy és annak ütközőpontjai nem múltak el nyomtalanul, és Nemzetközi Autósport Szövetség hitet tett a Formula-1-es világbajnokság bővítése mellett.

Ráadásul mindjárt két helyről beszélnek, ebből is látszik, hogy míg a szaksajtót folyamatosan lózungokkal szopatják, ők maguk teljesen tisztában vannak a jövővel… Az FIA 2023. április 30-at állapította meg az érdeklődők által beadható pályázatok határidejének, és egy hónap elbírálási/átfutási időről beszélnek. Tehát június 30-án már tudni fogjuk, lesz-e egyáltalán valós esély a 12 csapatos mezőnyre…

„Egyetlen pályázat sem jár automatikus belépési engedéllyel a mezőnybe, és 2025-ig 12 csapatban határozzuk meg az F1 létszámát. A mezőny már meglévő istállói minden esetben előnyt élveznek a friss belépőkkel kapcsolatban. Ha az FIA egyetlen pályázatot sem fogad el és állapít meg hitelesnek, akkor egy csapattal sem fog bővülni a sportág.

Mohammed ben Sulayem szerint annyian érdeklődnek a Forma-1 iránt, hogy kötelességük kinyitni azt a bizonyos ajtót:

„Ha megfelelő feltételeket teremtünk az érdeklődők számára, és azok megfelelnek az általunk támasztott kritériumoknak, akkor lehetőséget kell adnunk nekik. Fontos követelményeket támasztunk, amiben megjelenik az FIA fenntarthatóságért folytatott munkája (bla..bla..bla), és a társadalmi felelősségvállalás is lényeges szempont lesz.” – mondta el Sulayem.

Ez mind „csodálatos”, de itt nem versenyzésről beszélgetünk?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel
DURVA: Az FIA volt elnöke szerint is elcsalták Massa VB-címét!

Nem akar csitulni a 2008-as szingapúri eset, melyre Felipe Massa felfűzte az elbukott világbajnoki cím [...]

Érdekel
Sajtó: Madridba KÖLTÖZIK a Spanyol Nagydíj

Az ügy olyannyira előrehaladott állapotában van, hogy a Formula-1 már márciusban levédette a Madridi Nagydíj [...]

Érdekel