Már eddig is majdnem 100% volt, de ismerjük a közmondást, nyugtával a napot. Most az F1 első embere, Stefano Domenicali az összes hivatalos csatornán bejelentette, érkezik az új formátum!
Az F1 frissen megválasztott vezére hivatalos kommünikéjében elmondta, hogy az újdonság legnagyobb vonzereje számára az, hogy az eddigi szabadedzéses napokból komoly showt produkál majd. Hogy mindez hol történik meg, nos, ez az előzetesen beharangozottakhoz képest még a jövő zenéje, de erre is fény derül rövidesen.
„Nagyon izgatottak vagyunk az új formátummal kapcsolatban, amely véleményem szerint sokkal inkább vonzóbbá teheti az F1-et a rajongók szemében. Hatalmas élmény lesz látni, hogy a versenyzőknek és az istállóknak egyaránt három napon keresztül mindent bele kell adni, nem spórolhatnak, ha eredményt akarnak. Biztos vagyok abban, hogy ezt ők is élvezni fogják, mert egyöntetűen támogatták a kezdeményezés bevezetését. Ezen a módon izgalmat csempészhetünk a nagydíjhétvégékbe, és még az identitásunk sem sérül” – mondta el Domenicali.
Az FIA elnöke, Jean Todt is megszólalt az ügyben, ő szintén üdvözli, hogy az újdonságot idén három helyszínen is láthatja a nagyérdemű:
„Megelégedéssel látom, hogy a Formula-1 új módszereket próbál találni ahhoz, hogy a rajongóit jobban kiszolgálja, és szorosabbra fűzze velük a kapcsolatot. Ennek eredményeként itt ez az új formátum, amely megnöveli a versenyhétvégék izgalomfaktorát. Ez az FIA és a Forma-1-es istállók folyamatos kommunikációjának köszönhető. Az F1 minden eddig látottnál erősebb, és mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy ez a lendület meg is maradjon. Fontosak az újítások, de közben oda kell figyelnünk az igazságosságra, a sport, a technikai kérdések, és a pénzügyek szempontjából is!”
Ti melyik pályákon látnátok legszívesebben sprint-kvalifikációkat?
Fotó: Getty Images