Hosszú idő után Zandvoortban folytatódik a Formula-1-es világbajnokság, ráadásul a címvédő és listavezető Max Verstappen otthonában.
Szörnyen eseménytelen első szabadedzéssel, egy Nico Hülkenberg kicsúszással és az azt követő piros zászlós fázissal köszönt be a 2023-as F1-es idény második fele. A Scuderia Ferrarinál ezúttal Carlos Sainz helyett Robert Svarcman ülhetett autóba, és nézhette közelről, ahogy kemény keverékeken Max Verstappen vezeti fel a hazai hétvégét. Majd jött a már említett Hülkenberg affér, és bő tíz percre leállt az edzés. Ekkor már mindenki lágy keverékeken próbálkozott, de a hollandál így sem akadt gyorsabb versenyző a pályán. Mögötte Fernando Alonso és Lewis Hamilton jeleskedett, érdekesség, hogy az utóbbi végig erősebb középső szektorokat futott, mint a Red Bull Racing versenyzője. Persze, ebből még semmit nem kell, és nem is érdemes leszűrni.
Fotó: Getty Images