James Allison: „Kukázzuk ki a kék zászlós szabályt!”

A Mercedes istálló technikai vezére igencsak vad ötlettel hozakodott elő. A versenyek izgalmasabbá tételéért első körben betiltaná a kék zászlót – még akkor is, ha ez az ő csapatát érintené a legérzékenyebben.

Ezzel értelemszerűen a lekörözötteknek nem kellene félreállniuk, ez pedig igencsak érdekes szituációkat teremthetne:

„Nagyon nehéz a mérnököknek olyan technikai változtatásokat tető alá hozni, amellyel versenyképesebbé tudják tenni az autókat. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a sport szabályait kellene egy kicsit megbolygatni… Lehet, hogy közutálatra teszek szert az ötletemmel, de én úgy gondolom, hogy a kék zászlót ejteni kellene! Erről csapaton belül sem egyeznek a vélemények, Toto Wolff például határozottan ellene van, de én mégis biztos vagyok abban, hogy ez felpezsdítené a jelenlegi állóvizet!

 

 

Az egésznek a leggyorsabbak lennének a vesztesei, hiszen minden lekörözöttel meg kellene harcolniuk, és egyenként átverekedni magukat, ez pedig extra izgalmakat hozna a képletbe! Arról már nem is beszélek, hogy a középcsapatok bizonyosan összebeszélnének, hogy ezzel is még több problémát okozzanak az éllovasoknak, mi pedig elkezdhetnénk rettegni azoktól, akikkel rosszban vagyunk… Egy ilyen változtatással egyértelműen lábon lőnénk magunkat, viszont adnának egy esélyt a sportnak.” – elmélkedett meglepő őszinteséggel Allison.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Essentially Sports

 

One thought on “James Allison: „Kukázzuk ki a kék zászlós szabályt!”

  1. Tomka János says:

    Jó ötlet érdekesebb lenne a futam. Lenne még egy ötletem ha SC van akkor egyszerűen zárják be a box utcát ne lehessen kimenni gumi cserére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel