Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Jövőre ismét futamot rendezhet Indianapolis?

Roger Penske, a pálya tulajdonosa erős késztetést érez arra, hogy visszacsábítsa a száguldó cirkuszt. Törekvései egybeesnek a Forma-1 tulajdonos Liberty Media terveivel, akik Austin mellett újabb amerikai versenyeket szeretnének látni a naptárban.

Penske már márciusban jelezte, hogy a fia tárgyalásokat folytat a Libertyvel, a labda állítólag most Chase Carey oldalán pattog:

„Jó ideje ismerem Penskét, jóval korábbról, mint azt sokan gondolnák. Igen, megkerestek bennünket, de az ott elhangzottakról egyelőre még nem szeretnék nyilatkozni.” – mondta el Carey, majd annyit azért hozzátett, Penske nagyon is nyitott az indianapolisi futamrendezésre.

Közben a neves német Auto Motor und Sport szerint már idén is lehet keresnivalója az aszfaltcsíknak, méghozzá a koronavírus járványból kifolyólag. Mint az tudni lehet, az Egyesült Államokban, azon belül Texasban nem áll éppen jól a járványhelyzet, így Indianapolis beugróként akár már 2020-ban is visszatérhetne. Egyelőre azonban úgy tűnik, erre kevés az esély, ha az élet úgy hozná, abban az esetben az F1 inkább európai pályákkal – Mugello, Hockenheim – számolna.

Mi úgy érezzük, ami késik, nem múlik – nemsokára újra eljöhet Indianapolis ideje!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Reuters

Alpine csapatfőnök: „Ocon VILÁGKLASSZIS!”

A francia istállónál igencsak elégedettek a pilótájuk teljesítményével, hiszen egy remek időmérős teljesítmény után egyet [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj – Könnyed Verstappen győzelem

Csodálatos versenyidőben, egyetlen esőcsepp nélkül (miközben az elmúlt napokban végig esőzésről szóltak az előrejelzések…) zajlott [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, időmérő: Verstappen extrát nyújtott, övé a pole

Nagy várakozásokkal tekintettünk az időmérő edzés elé, hiszen karakterisztikájából fakadóan ez az a pálya, ahol [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP3: Az időmérő előtt újból Verstappen a leggyorsabb

A kvalifikáció előtti utolsó gyakorlás előtt helyreállni látszott a „világrend”, hiszen az edzés nagy részében [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP2: Ezúttal Verstappen volt a leggyorsabb

A második szabadedzéssel folytatódott a program a Monacói Nagydíjon, ahol „feltámadó” Verstappent és erős Ferrarikat [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP1: Sainz zárt az élen

Elkezdődött a Formula-1-es világbajnokság minden évben talán legkülönlegesebb hétvégéje, ahol az első szabadedzésen Carlos Sainz, [...]

Érdekel