KOMOLY konstrukciós HIBÁK lehetnek a 2022-es autóknál?

Az elmúlt héten/hetekben szinte minden nap történt valami érdekes, az új érával kapcsolatos újdonság, a napokban pedig már több új versenygépet is pályára vittek. A Williams pilótái pedig aggasztó dolgot osztottak meg a szaksajtóval…

Alexander Albon és Nicolas Latifi az első, ideálisnak cseppet sem mondható, Silverstoneban megtett kilóméter tapasztalataiból kiindulva bajosnak ítéli meg a kilátást, főleg az utcai pályákra levetítve:

„Monaco, Baku, vagy éppen Jeddah igencsak kemény lesz. Az épített pályákon viszonylag egyszerűbb dolgunk lesz, hiszen azokon messzire el lehet látni, de az új 18 colos kerekek, valamint a terelőelemek némileg itt is rontani fogják a kilátást. Az utcai pályákon ez hatványozottan nehezebb lesz, hiszen itt folyamatosan a kanyarokba kell benéznünk, de a felsorolt pályákon falak követnek falakat, így a lecsökkent látótér tovább fogja nehezíteni az amúgy sem egyszerű versenyzést. Ezenkívül a kerék a keréken csaták is megváltoznak, rizikósabbak lesznek, hiszen a gyengébb kilátás miatt kevesebb lesz a viszonyítási pont.” – írta körül a helyzetet Alex Albon.

Nicolas Latifi szerint is határozottan rossz a helyzet, ami alaposan megbonyolítja majd az új konstrukciók vezetését:

„Néhány kanyarban valósággal alig lehet kilátni, de ez természetesen attól is függ, hogyan próbálja meg abszolválni azt a pilóta. Teljesen máshogyan kell „benézni” egy-egy sikánt, ezt mindenkinek szokni kell majd a mezőnyben. Ezek csak az első tapasztalataink, ráadásul igencsak nehéz körülmények között szereztük őket, hiszen minimális tapadás mellett, esőben tettük meg az első ismerkedő köröket. De ettől még a probléma valós…”

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Williams Racing

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel