Las Vegas: HATALMAS A CIRKUSZ, csak nem a pályán

Az első szabadedzés nyolc perc/öt köre után a második gyakorlás már rendben lezajlott – már ha rendben lévőnek lehet azt tekinteni, hogy hajnali fél háromkor, öt fokban, üres lelátók előtt F1-es autók köröznek.

Mindezt úgy, hogy elvileg minden idők legnagyobb Formula-1-es nagydíjával van dolgunk, valami olyannal, ami örökre megváltoztatja majd ezt a sportágat. Mitagadás, ez sikerült is neki… Az hagyján, hogy a szervezők felkészületlensége (mennyi idejük is volt egy normális nyomvonal kialakítására?) több csapatnak is tetemes anyagi károkat okozott, de még ennél is volt lejjebb. Ugyanis a kétórás csúszással nagy nehezen elinduló FP2 előtt rendőrökkel karöltve zavarták el a sokmilliós jegyeket vásárló szurkolókat, mondván a biztonsági őrségnek lejárt a műszakja. Volt olyan, akinek csak péntekre volt belépője, így a pénzéért a nagy semmit kapta.

Elképesztő, ami Vegasban folyik és tulajdonképpen teljességgel elhomályosítja azt a keveset, amit eddig a pályán láthattunk. A második szabadedzésen nem lettünk sokkal (semmivel) okosabbak, a gyakorlás inkább betudható volt egy kollektív tesztnek, mint valódi szárnypróbálgatásnak. Sokkal érdekesebb a helyzet az, amit az FIA művel a Scuderia Ferrarival, megmosolyogtató, hogy a versenyzésre alkalmatlan pályán megsérült autójuk miatt pluszban még meg is hurcolják őket. Ennek ellenére Toto Wolff szerint minden a legnagyobb rendben, máshol is történtek már hasonló dolgok, különben is, KUSSOLJON MINDENKI, szóval háromszoros HIP-HIP-HURRÁ. Lewis Hamilton álláspontja nagyon hasonló, ő „rettentően élvezi” a remek pályát, meg neki amúgy is teljesen mindegy, hiszen a vegasi droid „közönség” bizonyosan imádni fogja az aktuálisan legízléstelenebb ruhakölteményeit. Max Verstappen véleményét pedig már tegnap óta ismerjük…

Szóval CIRKUSZ az VAN, kár hogy száguldás SEMMI.  

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel