FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Lengyel „ünnep” a Magyar Nagydíjon – Robert Kubica autóba ül!

Nem csupán Max Verstappen és a Red Bull Racing motorkérdése lesz izgalmas a Magyar Nagydíj első szabadedzésén, barátaink kedvence is volán mögé pattan.

A lengyel versenyző Kimi Raikkönnen autóját kapja meg, és viheti táncba. Kubica nagyon örül a lehetőségnek, ami érthető, hiszen kicsit ez a hazai versenye is:

„Robert remekül dolgozik velünk, összhangban vagyunk, mi pedig már alig várjuk, hogy újra autóba üljön. A visszajelzései rendkívül sokat jelentenek számunkra, legfőképpen a beállítások terén, és úgy hisszük, többet is ki tudunk majd hozni a kocsinkból az ő segítségével.” – mondta el a csapatfőnök Frederic Vasseur.

„Mindig elképesztő itt autóba ülni, a Magyar Nagydíjra a teljes karrierem alatt egyfajta hazai versenyként tekintettem, és tekintek most is. Sok-sok lengyel honfitársam látogat el ide, és biztos vagyok abban, hogy pénteken is rengeteg lengyel zászlót látok majd a lelátókon. Én közben igyekszem a tőlem telhető legjobb munkát végezni, és jó visszajelzéseket adni a mérnököknek és a csapatnak. A középmezőnyben nagyon sok múlik az apró dolgokon, így igyekszünk minden esélyt megragadni.” – figyelmeztetett munkája fontosságára a rutinos pilóta.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.