Magyar Nagydíj, FP1: George Russell az élen

A hagyományoknak megfelelően hektikusan indult a 38. Magyar Nagydíj, ahol már az első szabadedzés legelső körében baleset történt, majd az eső is megérkezett.

Elsőként a nagy visszatérő Daniel Ricciardo gurult ki a boxból, hogy megkezdje az éles munkát az AlphaTaurival. Sergio Perez is nekiiramodott, de nem tartott neki sokáig az etap, mert tanítani való módon állította a gumifalba a Red Bullját. Piros zászló! Ezzel nem kevés energiát biztosít majd azoknak a hangoknak, amelyek arról „suttognak”, hogy már a szezon végét sem éri meg, mert leváltja őt a már előbb említett pilóta. Alig ocsúdtunk fel, és indult újra a körözés, leesett a várt eső, a kint lévő pár versenyző pedig esett-kelt. Jöttek az intermediate abroncsok, de a csapadék intenzitása már kívánta a teljes vizes gumit. Már az edzés felén is jócskán túl voltunk, de releváns gyorskört nem láttunk… Helyette újabb piros zászló következett: Carlos Sainz forgott meg. Hét perccel az edzés vége előtt még mindig csak 12 pilótának volt mért ideje, de ezek leginkább tapogatózó körök voltak. Eszerint alakult ennek a szakasznak a vége is, melyet George Russell nyert Oscar Piastri és Lance Stroll előtt.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel