Hamarosan a sorozat hivatalos bejelentése is megérkezhet, addig is érdemes tanulmányozni, mire jutottak a csapatok az utolsó vitás kérdésekben.
Mára sikerült minden lényegi nézeteltérést orvosolni, így bátran leírhatjuk, idén három alakalommal már biztosan látunk alternatív kvalifikációkat! Szubjektív véleményünk, hogy nagyon ráfér a sportágra az újítás, azonban az istállók egészen az elmúlt napokig vitatkoztak a lebonyolítás rendszerén, azon belül is legfőképpen az anyagi oldal generált feszültséget.
A mindenki számára élhető megoldást a Liberty Media szállította, a csapatok egyenként 500.000 dollár támogatást kapnak a három extra menetért, és értelemszerűen ennyivel felemelik a hamarosan bevezetésre kerülő költségvetési plafont is. A sokat vitatott „baleseti biztosítás” is megoldás nyert, ezt adott esetben szintén a széria kontójára terhelik majd. Már csak néhány apróság van hátra a hivatalos bejelentésig, és Silverstone, Monza, valamint Interlagos sprintversenyeket rendezhet.
100 kilométer, szombati izgalmak, alternatív kvalifikáció, amelyekért pontok is járnak – már csupán a fordított rajtrácsot kellene valahogy becsempészni a képletbe. Ti mit gondoltok a sprintfutamok „intézményéről”, támogatjátok, avagy ellenzitek azt?
Fotó: DPPI