Mexikói Nagydíj, FP3: Harmadjára is Verstappen…

A harmadik gyakorlás nem váltotta meg a világot, az utolsó etap történései újfent rávilágítottak arra, 2023-ban miért is abszolút elavult a három szabadedzéses formátum.

Amikor épp zajlott a munka a pályán, akkor nem unatkoztunk, a nagyobbik probléma az volt, hogy az edzés harmadáig előbbiek nem igazán valósultak meg. Az első valamire való időket a két Ferrari futotta meg, majd jött George Russell a hétvége addigi legjobb körével. Volt tartalék a Mercedesekben, ahogy a Williams és az AlphaTauri is extrát mutatott. Amikor igazán beindult az élet, akkor jöttek a hibák is, Pierre Gasly forgott meg csúnyán, majd Carlos Sainz másolta le őt, utóbbi még Lance Strollnak is majdnem nekicsapódott. Mindeközben az élen minden változatlanul alakult – hiszen ezt az etapot is Max Verstappen nyerte -, ami viszont izgalomra adhat okot, az Alexander Albon szereplése. A brit-thai pilóta Sergio Perezt megelőzve a második helyre hozta be a Williamst, de nagyon-nagyon kicsi a lemaradása Verstappenhez képest. Így talán ő lehet a ma esti időmérő meglepetésembere. És valljuk be őszintén, nagyon jót tenne már a Formula-1-nek egy meglepetés…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel