Mexikói Nagydíj, időmérő: Meglepő Valtteri Bottas POLE!

Nagy Red Bullos várakozásokkal kezdődött a kvalifikáció, sokan nem is Lewis Hamilton – Max Verstappen csatát vizionáltak, hanem a helyi közönségkedvenc Sergio Perez és holland csapattársának tusakodását.

Még csak alig indult el a Q1, Lance Stroll már gondoskodott is arról, hogy piros zászlóval szakítsák azt félbe. A kanadai a célegyenesre fordulva tapadást vesztett, majd magatehetetlenül csapódott bele a falba. Hosszas pauza következett, majd az újraindítás után Verstappen demoralizált a hétvége addigi leggyorsabb körével, majd erre még rá tudott kontrázni Charles Leclerc. Azonban még náluk is gyorsabb volt Valtteri Bottas, aki így behúzta a Q1-et. A kiesők között Lance Stroll mellett a két Haast, valamint Nicolas Latifi és Fernando Alonso nevét olvashattuk.

A Q2-őt Verstappen nyitotta az élen, őt Hamilton követte elenyésző különbséggel, de az Alpa Taurik is nagyon komoly teljesítménnyel vétették észre magukat. Olyannyira, hogy Yuki Tsunoda beférkőzött a két Mercedes közé… Igaz, ez csak egykörös tempó volt, de az energiaitalosok kisebbik istállója akár még be is segíthet a holnapi versenybe, ha akkor is hasonló mutatványra lesznek képesek. Mire ezt leírtuk, már Hamilton vezette fel a Q2 eredménylistáját, míg Sebastian Vettel, George Russell, Esteban Ocon, és a két Alfa Romeo elbúcsúzott a további küzdelemtől.

Míg a Q3 első lövései után a Mercedes nagy körökkel vétette magát észre, addig Verstappen az autó egyensúlyára panaszkodott. A holland komolyan meg is csúszott, ellenben Bottas remek kört összerakva az élről figyelhette az etap fináléját. Ekkortól borulni látszott az eddigi Red Bull fölény, a kérdés csak az volt, hogy a hibázó Verstappen képes lehet-e ledolgozni a beszedett hátrányát. Nem volt képes, így némi meglepetésre Valtteri Bottas húzta be a pole pozíciót Lewis Hamilton és Max Verstappen előtt a hibáktól hemzsegő utolsó szakaszban.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel