Mindenképpen érvényes lesz a 2020-as szezon

Mint ismeretes, számos futamot halasztani kellett, köztük volt olyan is, amely törlésre került, így felmerül a kérdés, mennyi versenyt kell megrendezni ahhoz, hogy a bajnokság értékelhető legyen?

Az F1 vezérkara továbbra is 15-18 versenyből álló szezonban gondolkodik, ebből viszont már nem szívesen engednének, mert az komoly bevételkiesést okozna. Értékelhető szezont már ennél kevesebb versenyből is ki lehetne hozni.

A sportág szabályzatának vonatkozó paragrafusa szerint ahhoz, hogy egy versenyév hivatalosan értékelhető legyen, ahhoz minimum nyolc futamot kell teljesíteni, ami valljuk be, nem egy teljesíthetetlen feltétel. Ami a jelen helyzetben már bonyolultabb, hogy három kontinensen is kell rendezni versenyeket, mely szabály azonban az FIA hatásköre, és mint ilyen, a helyzetre való tekintettel minden bizonnyal megváltoztatható.

A jelenlegi helyzet szerint a nyár közepén/végén elindulhat a bajnokság, ám annak képlékenysége miatt a nyitó helyszínnel kapcsolatban még nem merünk egyértelmű kijelentést tenni. A már bevezetőben is említett profitmaximalizálás jegyében a szervezők igyekszenek majd minél több futamot bepótolni, de az sejthető, hogy a jelenlegi versenynaptár alaposan fel fog bolydulni.

Chase Carey, a Liberty Media ügyvezetője optimista, ám hogy a még el sem kezdődött világbajnokság pontosan mikor érhet véget, arra még talán az F1 legnagyobb emberének sincs ráhatása. Mindenesetre egy érvényes bajnokság levezényléséhez koronavírus ide, vagy oda, megvannak a sportág preferenciái.

A világ változik, vele együtt mi is idomulunk, és bármennyire nehéz is ez a pár hónap Forma-1 nélkül, valami azt súgja nekünk, hogyha egyszer beindul a gépezet, akkor parádés szezonra van kilátás. Ez a jelenlegi alaposan megkavart körülmények között egy abszolút reális kilátás!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel