Elkezdődött a Formula-1-es világbajnokság minden évben talán legkülönlegesebb hétvégéje, ahol az első szabadedzésen Carlos Sainz, a Scuderia Ferrari pilótája volt a leggyorsabb.
Ahogy az lenni szokott, az idők most nem igazán voltak mérvadóak, a versenyzők igyekeztek „belakni” a pályát. Ez a legjobban a szokásos hármasnak sikerült, míg közben azért láthattunk hibákat is, Carlos Sainz pacsizott le a fallal. Hasonlóan járt Lance Stroll és Nico Hülkenberg is, utóbbi megforgása után rövid időre a piros zászló is előkerült. Ekkor Lewis Hamilton a frissített oldaldobozú Mercedessel, na meg Fernando Alonso és Carlos Sainz állt az élen. Max Verstappan viszont látványosan szenvedett az autó egyensúlyával, és folyamatosan a beállításokra panaszkodott. A holland egy ízben komoly vészhelyzetet mozgott ki, hasonlóan tett Charles Leclerc is, de nem járt ilyen jól Alexander Albon. A Williams pilótája csúnyán összetörte a technikát, amivel újabb piros zászlós fázist és egyúttal az edzés végét is okozta.
Fotó: Getty Images