Amely viszont nagyon is használni fogja a fikciókat, hiszen nem a valóságot hívja majd segítségül, hanem elképzelt helyzetek felhasználásával fogja bemutatni a Formula-1 zárt világát. A produkció húzóneve pedig nem más lesz, mint Daniel Ricciardo.
Az ausztrál versenyző az ismert stream szolgáltatóval, a Huluval igyekszik tető alá hozni a produkciót, de arra már most felhívták a figyelmet, hogy mindez nem a szokványos körülmények között fog lezajlani. Elképzelt szereplőkkel és szituációkkal fognak operálni, mert nem akarnak konkurenciát gyártani a Netflix Drive to Survive sorozatának. Könnyen előfordulhat, hogy még így is valóságközelibb élményt okoznak majd, mint az agyon amerikalizált DTS…:
„Nem célunk, hogy konkurenciaként lépjünk fel a Drive to Survive-al szemben. Természetesen bízunk abban, hogy sikeres lesz majd az, amit alkotunk, de nem akarunk kihívást teremteni sem a Netflixnek, sem Lewis Hamiltonnak. Éppen ezért egy mindezidáig ismeretlen, ám annál izgalmasabb ösvényre lépünk, hogy így mutassuk be, mi zajlik az F1 világának kulisszái mögött. Lesz benne egy csipetnyi Hollywood is, és már jelenleg is dolgozunk a megvalósításán. Már csak egy remek forgatókönyvíró hiányzik a csapatból és indulhat is a munka. A félreértések elkerülése miatt fontos elmondani, hogy ez a sorozat nem rólam szól majd, de természetesen előfordulhat, hogy feltűnök benne.” – nyilatkozta a még jelenleg McLaren alkalmazott versenyző.
Fotó: XPB Images