Osztrák Nagydíj – Egy pillanatig nem volt kérdéses Verstappen győzelme

Felfokozott érzelmekkel, teltházzal, Verstappen „Landdel” indult a második futam Ausztriában, végül alvós és unalmas verseny lett belőle. Ez természetesen semmit nem vesz el Max Verstappen érdemeiből, aki ijesztően sima győzelmet aratott.

A rajt mindenféle dráma vagy izgalom nélkül zajlott le, egyetlen szárnyvéglap sem tört, egyetlen necces szituáció sem történt az élmezőnyben. Hátrébb sem nagyon, azonban az Esteban Ocon előtt összezáró két Alfa Romeo a francia kiesését, és azonnal biztonsági autós fázist hozott. Az újraindítást nagyszerűen kapta el Max Verstappen, nem úgy Sergio Perez, aki nagyon gyorsan akarta átugrani Lando Norrist. A brit csúnyán leterelte őt, az eset öt másodpercet ért a McLarenesnek. Eközben a Mercedesek vívtak, a 3-4. helyen Valtteri Bottas és Lewis Hamilton oda-vissza előzgették egymást.

Tíz körnél jártunk, amikor a versenyre rátelepedett az unalom, az egyetlen izgalmas momentum az volt, hogy Hamilton jó ideig nem tudta támadni Norrist. A televíziós közvetítés másolta a versenyt, és kritikán aluli mélységekbe süllyedt azzal, hogy körülbelül öt körön át semmi mást nem láttunk, csak a két pilóta minden izgalmat nélkülöző „harcát”. Ebben a szakaszban Sebastian Vettel és Charles Leclerc is nagyot ment, előbbi ötödik helyen autózott, míg a Ferraris Perezt megelőzve igyekezett előre törni.

Daniel Ricciardo mindkettőjüknél jobban csinálta ezt, és rövid időn belül felért az élmezőnyre. Már 20 kör felett jártunk, mire végül nagyon izzadtságszagún, de Hamilton csak átverekedte magát Norrison. Az aktuális világbajnok ekkor már több, mint 10 másodperc hátrányban volt Verstappenhez képest, szóval a győzelem már rég elúszott számára, a cél leginkább a kármentés volt. Az első kiállások után sem változott semmi érdemlegesen, egyedül Norris büntetése miatt hullott a harmadik hely Bottas ölébe. Eseményekben ezután sem lubickoltunk, hosszú körökig semmi nem történt, majd Perez és Leclerc csatája dobta fel egy kicsit a kedvünket, a mexikói ugyanazt csinálta a Ferrari versenyzőjével, amiért vele szemben Norrist megfeddték. Még meg sem vizsgálták az esetet, Perez máris újból leszorította a monacóit… Kisvártatva olyat láttunk, amire emberemlékezet óta nem volt példa: a Mercedes utasította Hamiltont, hogy adja át a helyét Bottasnak. A helycsere vélhetően a brit autójának sérülése miatt történt, de ezzel a csapat gyakorlatilag Norris martalékává tette a 44-es versenyzőt, akit simán előzött a honfitárs.

Verstappent csak elvétve mutatta a kamera, a holland mindenféle probléma nélkül, hatalmas előnnyel autózott az élen, és még azt is megengedhette magának, hogy csináljon egy ingyen kiállás + leggyorsabb kör kombót. Hátrébb időutazás részesei lehettünk, Fernando Alonso és George Russell csatája extra volt, melyből a spanyol világbajnok került ki győztesen. Az élen viszont már semmi nem változott, Verstappen pályafutása talán legkönnyebb győzelmét szerezte, míg ezen a futamon Hamiltonnak a dobogóra sem volt valós esélye. A versenyt Kimi Raikkönnen gyermeteg hibája zárta, a finn úgy öklelte fel a pozícióját már megfogó Vettelt, mint egy haveri társaság besörözve, bérgokartozáskor…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel