Osztrák Nagydíj: Mercedes a pole, Ferrari a középmezőnyben

A teljes hétvége dominanciája után a Mercedes megsemmisítő fölénnyel nyerte az év első időmérő edzését. A Ferrari harmatgyenge produkcióval rukkolt elő, Charles Leclerc pedig saját csapattársát ejtette ki.

Szürreális idénykezdet, zárt kapuk, üres lelátók, és felborult erősorrend. Már a Q1 kiesői/továbbjutói is meglepetést jelentettek, hiszen a két Willilams mellett a két Alfa Romeo is elbúcsúzott. Erős teljesítménnyel mutatkozott be a McLaren, és az Alpha Tauriknak is sikerült a Q2-be jutás.

A kvalifikáció második szakaszában a Racing Point is beleerősített, és végig azt éreztette, hogy nem csupán a Q3-ba juthat be, de ott is van esélye egy második sorra. Eközben a szenvedő Ferrari végig a kieső zónában kullogott, és végül az utolsó gyorskörben Leclerc ki is ejtette Sebastian Vettelt. Mégsem ezért nevezte „őrületnek” a történteket a monacói, ez sokkal inkább a Ferrari gyengeségének szólt.

A Q3-ban aztán már nem történt semmilyen meglepetés, leszámítva azt, hogy a mindenki által az első rajtkockába várt Hamilton helyett Bottas lett a befutó. Még úgyis, hogy a második gyorskörét elhibázva kicsit besegített a pázsit karbantartásába a Red Bull Ring pályafenntartóinak. Hamilton a nagy lehetőség ellenére sem tudott javítani, így a finn mögül rajtol a holnapi versenyen. A harmadik helyre Max Verstappen ért fel, a Racing Point vélt helyére pedig Lando Norris kormányozta oda a McLaren-t.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

Érdekel
FIA elnök: „Van esély rá, hogy MASI visszatérjen!”

Mohammed bin Sulayem, a Nemzetközi Autósport Szövetség elnöke (nem is annyira) meglepő kijelentést tett: Ha [...]

Érdekel
DRASZTIKUS átalakítások a Mercedes 2024-es autóján

2022 után idén is komoly vereséget szenvedett a Lewis Hamilton által vezetett istálló, ezt pedig [...]

Érdekel
Abu Dhabi: Az Alpine zárta az élen 2023 utolsó tesztjét

Esteban Ocon volt a leggyorsabb a szezon utolsó menetén, amely késéssel indult és kaotikus pillanatokat [...]

Érdekel
ALONSO: „Ez volt életem egyik LEGJOBB SZEZONJA”

Fernando Alonso nem feltétlenül elégedett az Aston Martin 2023-as szezonjának alakulásával, saját teljesítményével már annál [...]

Érdekel