PETÍCIÓ Hamiltonért: „ADJÁK VISSZA, amit elvettek tőle!”

Lewis Hamilton szurkolói nem csupán nehezen felejtenek, de kellően kitartóak és fanatikusak is: Most például a fejükbe vették, hogy petíciót indítanak, és elveszik Max Verstappen „jogtalan” 2021-es bajnoki címét.

Az igencsak elvetemült próbálkozás már 100.000 aláírásnál jár, reméljük Felipe Massa is csatlakozott a kezdeményezéshez (…). Az elmúlt héten még arról adhattunk hírt nektek, hogy Massa teljesen rápörgött arra, hogy visszaszerezze a soha meg sem nyert vb-címét. A brazil próbálkozásából most erőt merítettek a Hamilton drukkerek, és 2021 után egy újabb petíciót indítottak útnak azért, hogy kedvencük visszakaphassa azt, amit „elvettek tőle”…

Hogy még mindig milyen elementáris ereje van az utolsó körben elbukott/megnyert világbajnokságnak, az FIA töketlenkedésének, és az azt követő üzengetésnek, azt nagyon jól mutatja, hogy szinte pillanatokon belül 20.000-en klikkeltek a Change.org-on indított hecckampányra. Ez utóbbi megfogalmazás nem véletlen, hiszen a kezdeményezésnek az interakciókon kívül nyilvánvalóan semmiféle következménye nem lesz, ahogy Felipe Massának sem érdemes magát további hisztériával lejáratni.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

One thought on “PETÍCIÓ Hamiltonért: „ADJÁK VISSZA, amit elvettek tőle!”

  1. Sipos Gábor says:

    Mr.Hamilton amit nem tudott elérni,ne a szurkolók segítségével akarja megszerezni,vagy talán Ő is egyetért a drukkerekkel?
    Ha igen,akkor úgy gondolom az utólagos önbecsülés felülmúlta a valóságot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

Érdekel
FIA elnök: „Van esély rá, hogy MASI visszatérjen!”

Mohammed bin Sulayem, a Nemzetközi Autósport Szövetség elnöke (nem is annyira) meglepő kijelentést tett: Ha [...]

Érdekel
DRASZTIKUS átalakítások a Mercedes 2024-es autóján

2022 után idén is komoly vereséget szenvedett a Lewis Hamilton által vezetett istálló, ezt pedig [...]

Érdekel
Abu Dhabi: Az Alpine zárta az élen 2023 utolsó tesztjét

Esteban Ocon volt a leggyorsabb a szezon utolsó menetén, amely késéssel indult és kaotikus pillanatokat [...]

Érdekel
ALONSO: „Ez volt életem egyik LEGJOBB SZEZONJA”

Fernando Alonso nem feltétlenül elégedett az Aston Martin 2023-as szezonjának alakulásával, saját teljesítményével már annál [...]

Érdekel