PLETYKÁBÓL VALÓSÁG: Madrid csatlakozik a Forma-1-hez!

A pletykák valóra váltak, ahogy azt az előzetes híresztelések alapján sejteni lehetett, kedden megérkezett a bejelentés: Madrid városi pályát épít és 2026-tól a főváros rendezheti a Spanyol Nagydíjat.

A szervezők ma hivatalosan is kihirdették, tíz évre szóló szerződést kötöttek a Liberty Mediával. Az aszfaltcsíkot annál a rendezvényközpontnál alakítják majd ki, amely otthont adott az F1 első utazó kiállításának is. A pálya 20 kanyarból áll majd, 5.47 kilométer hosszú lesz, és az előzetes szimulációk alapján 1:32 másodperc alatt érnek majd rajta körbe a Forma-1-es autók. A befogadóképesség 110-000-rel indulhat el, majd az idők során ezt egészen 140.000-ig fogják feltornászni:

„Madrid egy elképesztő város, fantasztikus kulturális és hihetetlen sportvilágbeli örökséggel, a mai bejelentéssel pedig egy új, izgalmas fejezet kezdődik el a történelmében. Szeretném megköszönni az IFEMA Madridnak, a helyi kormányzatnak, valamint a város polgármesterének, hogy ezt a szenzációs pályázatott összeállították. Mindez igazán egybevág a terveinkkel, amely nem más, mint látványosságot és szórakoztatást teremteni, értéket kínálni a szurkolóinknak, mindezt úgy, hogy közben az innovációt és a fenntarthatóságot is szem előtt tartjuk. Mindebben Madrid tökéletes partner lesz!” – nyilatkozta Stefano Domenicali, az F1 vezére.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel