Qatar, időmérő: Verstappen simán a poleban

Villanyfényes kvalifikáción dőlt el a vasárnapi nagydíj rajtsorrendje, meglepetést azonban nem láthattunk.

A Q1-ben sokáig Fernando Alonso állt az élen, majd érkezett Lando Norris és Charles Leclerc, akik hátrébb szorították a spanyolt. Az etap vége előtt rohamosan javult a pálya állapota, így természetesen ezek nem voltak még mérvadó idők, ám az első edzést simán nyerő Max Verstappen ebben az etapban is megmutatta, ki az úr a háznál. Mögötte Norris és Alonso végzett, a kiesők közé pedig Logan Sargeant, Lance Stroll, Liam Lawson, Kevin Magnussen, valamint Guanyu Zhou neve került.

Az agresszív javuló tendencia a Q2-ben is folytatódott, szépen adták egymásnak a kilincset a versenyzők: előbb Charles Leclerc, aztán Pierre Gasly, majd újfent Max Verstappen állt az élre. Kisvártatva már a két McLaren bitorolta a top helyezéseket, ekkor már sejthettük, hogy izgalmas pillanatok várhatnak ránk. Meglepetésre Carlos Sainz és Sergio Perez is megbukott, kiesett, Yuki Tsunoda, Alexander Albon és Nico Hülkenberg is így tett, míg Valterri Bottas hatalmas meglepetésre Q3-at ment az Alfa Romeóval, de a két Alpine is simán továbbment!

Remek felvezetés után jöhetett a Q3, ahol némileg árnyalta a képet, hogy Verstappen rögtön bivalyerős körrel jelentkezett, és ezzel természetesen az élre is állt. Mögötte furcsamód a két Mercedes mutatott extra erőt a többiekhez képest, de a másodperces lemaradásuk nem sok jót sejtetetett. Leginkább egy hiba kellett volna a hollandtól ahhoz, hogy bárkinek reális esélye legyen őt megverni, és ezt sikerült is összehozni a Red Bull Racing pilótájának. Mindezzel esélyt dobott az ellennek, de ez csak ránézésre volt, ami… Senki nem volt, aki ezt ki tudta volna használni, így Max Verstappen ismét pole pozíciót szerzett George Russell és Oscar Piastri előtt.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel