Red Bull: „Nekünk SOSEM KELLENE Hamilton”

A Red Bull Racingnél teljesen bizonyosak abban, hogy sosem tudnának eljutni arra a pontra, ahová a Scuderia Ferrari. Vagyis bármennyire megtehetnék, nem fognak ajánlatot tenni Lewis Hamiltonnak.

Az ok vegytiszta, nem valamiféle ellenszenv, vagy idegenkedés tehet arról, hogy az osztrákok így gondolkodnak. Helmut Marko felvázolta, miért van ez így:

„Pofon egyszerű, miért gondolkodunk úgy, ahogy. Egy világbajnok versenyző mellé nem szerződtetnénk egy másik világbajnokot, nem lenne túl egészséges a hierarchia szempontjából. A szurkolók, valamint a média bizonyosan imádná a helyzetet, azonban mi nagyon megnehezítenénk vele a saját életünket. Ha sikert akarsz, akkor nem engedheted a nagy formátumoknak, hogy egymást gyilkolják, de hiába is tiltanál meg bármit, ők nem fognak rád hallgatni. Hogy ne boruljon fel az egyensúly, és a végén ott legyünk az egyéni/konstruktőri bajnokság elejében, ahhoz biztos pontok kellenek. Egy gyorsabb és egy lassabb pilóta, első és másodikszámú leosztásban, egyértelmű hierarchiával. Még Lando Norrist el tudnám képzelni Max Verstappen mellé, azonban Lewis Hamiltont semmiféleképpen sem. Az csak azt eredményezné, amit anno Ayrton Senna és Alain Prost műveltek egymással. Vagyis csakis magukkal törődnének, a csapat érdeke pedig a háttérbe szorulna. Ezt nem engedhetjük meg magunknak…” – világított rá a kegyetlen valóságra Dr. Marko.

Nos, pont az ilyen nyilatkozatok miatt érzem azt, hogy a Forma-1-nek már semmi köze a sporthoz. Mert csak szimpla befektetésként tekintek rá.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel