Red Bull Ring, sprintverseny: KÖNNYED Verstappen siker

Az Osztrák Nagydíj ismét sprintversenyt hozott a Formula-1 szerelmeseinek, és az új formátum megint nem okozott csalódást. Az izgalmas minifutamon Max Verstappen rajt-cél győzelmet autózott, de mögötte bőven láthattunk öldöklő küzdelmet.

Nehezen indult, parádésan alakult az extra felvezetőkörök miatt 23 körre csappant verseny. A rajtnál Charles Leclerc rögtön bepróbálkozott Max Verstappen ellen, de rajtavesztett, így megelőzte őt Carlos Sainz. A spanyol rövidesen már Verstappent kóstolgatta, de előzés helyett csapattársa visszavette tőle a pozícióját.

Eközben Pierre Gaslyt felöklelte Lewis Hamiltont, a franciának nagy szerencséje volt, hogy az Alpha Tauri nem sérült meg alatta számottevően. A középmezőnyben szikrázó csatákat láthattunk, az elöl viszont Verstappen gyorsan meglógott, még a Ferrarik csatája is az ő malmára hajtotta a vizet.

Leginkább Sergio Perez és Sebastian Vettel volt elemében, akik sorban öt és hat pozíciót javítva folyamatosan verekedték előre magukat. Utóbbi aztán pórul járt, mert Alex Albon kiforgatta őt, ugyanezt Lando Norris is elmondhatta magáról, a thai őt is kitessékelte a pályáról. A sprintfutamot végül Verstappen simán lehozta, begyűjtve ezzel a győzelemért járó nyolc pontot, na meg a holnapi rajtelsőséget. Charles Lecerc ott fejezte be, ahol elrajtolt, ahogy Carlos Sainz is megtartotta az időmérős helyezését. Rajtuk kívül George Russell, Sergio Perez, Esteban Ocon, Kevin Magnussen, valamint Lewis Hamilton szerezett még pontot a sprintkvalin. Remek volt a főpróba, holnap jöhet az előadás!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel