FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Rosberg szerint az a baj Alonsóval, hogy ÖREG!!

A humoros megjegyzést cseppet sem a rosszindulat vezérelte, de attól még tartja magát 2016 világbajnoka ahhoz, hogy Alonso a kora miatt rázódik vissza a vártnál nehezebben az F1 ritmusába.

A problémákat maga a spanyol sem tagadja, Fernando Alonso minden vita nélkül elismeri, hogy nem sikerült olyan gyorsan visszarázódnia a kerékvágásba, mint ahogyan ő azt eltervezte. Alonso három versenyt adott erre magának, de elmondása szerint ez több időt fog igénybe venni, akár nyolc-kilenc bajnoki forduló is kellhet hozzá. A megmondóember Nico Rosberg erre egyetlen reális magyarázat van csak, méghozzá az, hogy a rutinos Alo már elmúlt 39 esztendős…

„Az Alpine egy nagyon nehezen vezethető autó, így jelenleg Fernando nem élvezi a vele történő versenyzést. Ő hosszú utat tett meg, és tengernyi tapasztalattal rendelkezik, de engem most leginkább Michael Schumacherre emlékeztet, amikor csapattársak voltunk, nála is hasonlóan zajlott ez a visszatérési folyamat. Szenzációs versenyző volt, aki időnként megvillant, de összességében a koránál fogva jóval nehezebben jött bele a versenyzésbe. Alonso két évet hagyott ki, ez pedig nem kevés, meg kell neki adni az időt, hogy rendesen belelendüljön. Nem egyszerű a feladata, mert eközben a boksz másik oldalán Esteban Ocon nagyon jól teljesít, és folyamatosan szállítja az eredményeket.” – beszélt nagy tisztelettel, ám némileg lemondóan a kétszeres világbajnokról az egyszeres kollégája.

Ti hogy látjátok, végül sikertörténet lesz Fernando Alonso visszatéréséből?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.