Az F1 sportigazgatója optimista, és kijelentette, még idén visszatérhetnek a nézők a pályára. Ugyanakkor figyelmeztetett, az erre vonatkozó döntést nem fogja elkapkodni a száguldó cirkusz vezetése.
Brown úgy gondolkodik, hogy az utolsó európai futamokon már megnyithatják a lelátókat. Legalábbis abban az esetben, ha az újabb törölt versenyeket Európában pótolják be:
„Az biztos, hogy nem szabad elsietni ezt. Az európai szezon vége felé már elgondolkodhatunk a nyitáson, de egyelőre még nem ez az elsődleges, amivel foglalkoznunk kell. A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy a tengerentúli versenyeken térhetnek vissza a nézőink, de garanciát erre sem tudok még vállalni. Most az első és a legfontosabb feladatunk a biztonság.

Egyetlen sport számára sem ideális, ha nincsenek nézők a tribünön. Viszont a jelenlegi helyzetben rendkívül fontos része az újrakezdésnek, hogy biztonságban rendezhessünk futamokat. Ha a nézők nem is lehetnek jelen, a televízión keresztül azért igyekezni fogunk nekik mindent megmutatni. A zártkapus futamokon biztonsággal lebonyolíthatjuk a szezon első felét, és közben bízunk benne, hogy a járványhelyzet rövidesen megengedi a valódi újrakezdést.” – fogalmazott optimistán Brawn.
Fotó: The National