George Russell úgy látja, hogy az FIA azon törekvése, miszerint több versenyigazgató jobban átlátja a versenyhétvégéket, és kevesebb lesz a baki, megbukott…
A Mercedes versenyzője, valamint Valtteri Bottas is élesen kritizálta a fennálló rendszert, már ami a versenyirányítást illeti. Nos, van is mit, hiszen a Michael Masit kirúgó, majd az egészet később felmondásnak beállító testület évről-évre jobban lejáratja magát:
„Úgy gondolom, hogy ez a rotációs elv látványosan megbukott, és nem való a Formula-1-be. Következetesség terén megmosolyogtató, és semmivel sem működnek jobban a dolgok, mint korábban. Minden alkalommal más volt jelen, így nem alakulhatott ki semmiféle párbeszéd az irányítás és a versenyzők között, ami véleményem szerint nonszensz.
Kollégájával azonos nézőpontot képvisel Valtteri Bottas is, aki szintén a következetességet, vagyis annak az égető hiányát rója fel a szervezetnek:
„Az egy bírás működés sokkal hatékonyabb és célravezetőbb volt, mint a két, esetenként három ember együttes szerepvállalása. Ha egyetlen fix személyhez fordulhatnánk, akkor nekik is, és nekünk is könnyebb dolgunk lenne. Megvolna a megfelelő párbeszéd, és a visszacsatolásaink is célt érnének.” – nyilatkozta a témában Bottas.
A 2022-es év versenyigazgatási bénázásait elnézve, kár lenne ezzel vitába szállni…
Fotó: LAT Images