Sajtó: Pierre Gasly és George Russell is elveszítheti az ülését

Egyes jól értesült források szerint a mezőny két, még nem top csapatnál versenyző pilótája könnyedén bajba kerülhet. Gasly a Red Bull Racingnél várható lavina okán, míg Russell egy üzleti tranzakció miatt kerülhet partvonalra.

Azt rebesgetik, hogy a gyengén teljesítő Alexander Albon helyére Nico Hülkenberg vagy Sergio Perez érkezhet. Hogy miként lehet ez negatív kihatással Gasly karrierjére? A már említett Albon ugyanis „jobban fekszik” az Alpha Taurinál, mint francia kollégája, és ha a Red Bulltól távoznia kell, akkor a faenzai istálló jelentheti számára a mentőövet. A hírek szerint ebben az esetben Gasly Esteban Ocon helyére próbálna meg beférkőzni…

A jelek szerint kollégájánál sokkal nehezebb helyzetbe kerülhet Russell: a Williams új tulajdonosai körül ólálkodik az a Mazepin család, akik már a Haas-ba is szerették volna bevásárolni magukat. Ha ezt elérik a briteknél, az azt jelentheti, hogy a sokkal erősebb anyagi bázissal rendelkező Nikita Mazepin és Nicolas Latifi alkothatja majd a Williams keretét. Ez pedig azt jelentené, hogy a Formula-1 egyik legnagyobb tehetsége nemes egyszerűséggel kihullik a sportágból…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Reuters

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

Érdekel
FIA elnök: „Van esély rá, hogy MASI visszatérjen!”

Mohammed bin Sulayem, a Nemzetközi Autósport Szövetség elnöke (nem is annyira) meglepő kijelentést tett: Ha [...]

Érdekel
DRASZTIKUS átalakítások a Mercedes 2024-es autóján

2022 után idén is komoly vereséget szenvedett a Lewis Hamilton által vezetett istálló, ezt pedig [...]

Érdekel
Abu Dhabi: Az Alpine zárta az élen 2023 utolsó tesztjét

Esteban Ocon volt a leggyorsabb a szezon utolsó menetén, amely késéssel indult és kaotikus pillanatokat [...]

Érdekel
ALONSO: „Ez volt életem egyik LEGJOBB SZEZONJA”

Fernando Alonso nem feltétlenül elégedett az Aston Martin 2023-as szezonjának alakulásával, saját teljesítményével már annál [...]

Érdekel