Spanyol Nagydíj, első nap: masszív Mercedes uralom

Ma délelőtt az első szabadedzéssel kezdetét vette az a hétvége, amitől mindig az egyik legtöbb eredményt várják a Forma-1-es csapatok. Ez a Spanyol Nagydíj, ahol ezen a napon nem csupán a bevetett fejlesztések jelentették az újdonságot: hét év után hivatalos nagydíjon visszatért a volán mögé Robert Kubica is.

A Williams tartalékpilótája három lehetőséget kap majd a szezon során, ebből a mai nyitógyakorlás volt az első alkalom. A 33 esztendős lengyel nem is okozott csalódást, Szergej Szirotkin autójával 24 kört teljesítve több mint egy másodperccel végzett csapattársa, Lance Stroll előtt. Stroll egy kicsúszással vétette magát észre, de egyébként is több, az övéhez hasonló esetet hozott a délelőtti szabadedzés.

A mezőny által az egyik legjobban ismert helyszín ez, ahol nem csak nagydíjat rendeznek minden évben, de a szezon előtti tesztek is rendszeresen ezen az aszfaltcsíkon zajlanak. Ennek ellenére több hibát is láthattunk, melyek közül Ricciardo járt a legrosszabbul, aki a gumifalnak csapta a Red Bull-t – de Kubicának, Vettelnek és Bottasnak is volt egy-egy megpördülése.

A köridők tekintetében már az edzés első felében megdőlt a tavalyi pole pozíció, melyet Bottas jegyezhetett. A Mercedesek egyébként nagyon elemében voltak, hiszen a Ferrarinak keményebb keveréken autózva is egy másodpercet adtak.

Lewis Hamilton ott folytatja, ahol Bakuban abbahagyta

Az olaszoknál nem is az eredmény, inkább a Halo-ra szerelt tükrök és azok kis szárnyacskái jelentették a legfőbb beszédtémát. Fernando Alonso teljesítménye viszont minden figyelmet megérdemel, a spanyol kedvenc végig a mezőny első harmadában tartotta a McLaren-t.

1 77 Valtteri Bottas MERCEDES 1:18.148 32
2 44 Lewis Hamilton MERCEDES 1:18.997 +0.849s 22
3 5 Sebastian Vettel FERRARI 1:19.098 +0.950s 24
4 33 Max Verstappen RED BULL RACING TAG HEUER 1:19.187 +1.039s 26
5 7 Kimi Räikkönen FERRARI 1:19.499 +1.351s 19
6 14 Fernando Alonso MCLAREN RENAULT 1:19.858 +1.710s 26
7 3 Daniel Ricciardo RED BULL RACING TAG HEUER 1:19.871 +1.723s 11
8 8 Romain Grosjean HAAS FERRARI 1:19.906 +1.758s 24
9 2 Stoffel Vandoorne MCLAREN RENAULT 1:20.083 +1.935s 28
10 10 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 1:20.508 +2.360s 29
11 20 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:20.637 +2.489s 28
12 16 Charles Leclerc SAUBER FERRARI 1:20.665 +2.517s 23
13 11 Sergio Perez FORCE INDIA MERCEDES 1:20.924 +2.776s 36
14 9 Marcus Ericsson SAUBER FERRARI 1:20.984 +2.836s 18
15 55 Carlos Sainz RENAULT 1:21.053 +2.905s 28
16 31 Esteban Ocon FORCE INDIA MERCEDES 1:21.144 +2.996s 27
17 27 Nico Hulkenberg RENAULT 1:21.159 +3.011s 26
18 28 Brendon Hartley SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 1:21.373 +3.225s 28
19 40 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1:21.510 +3.362s 24
20 18 Lance Stroll WILLIAMS MERCEDES 1:22.756 +4.608s 15

Az erőviszonyok a második edzés alatt sem változtak nagyot, azt viszont mindenképp érdemes kiemelni, hogy a Robert Kubica által délelőtt futott leggyorsabb kör egyben a nap Williams-es idejének is bizonyult. Romain Grosjean műszaki hiba miatt hamar kiszállni kényszerült, nem úgy Hamilton, aki gyorsan az élre lőtte magát. A második edzés derekán a csapatok elkezdték az időmérős és versenyszimulációkat is, amelyből a peches Kimi Raikkönen kimaradt. A finn autója füstöt okádott és csúnya hangokat hallatott, így a mérnökök a boxba parancsolták a Ferrarist. Közben szép lassan úgy néz ki, hogy Barcelonában is a Red Bull lehet a második erő, Ricciardo és Verstappen remek időkkel betonozták be magukat a második-harmadik helyre.

1 44 Lewis Hamilton MERCEDES 1:18.259 39
2 3 Daniel Ricciardo RED BULL RACING TAG HEUER 1:18.392 +0.133s 41
3 33 Max Verstappen RED BULL RACING TAG HEUER 1:18.533 +0.274s 39
4 5 Sebastian Vettel FERRARI 1:18.585 +0.326s 34
5 77 Valtteri Bottas MERCEDES 1:18.611 +0.352s 39
6 7 Kimi Räikkönen FERRARI 1:18.829 +0.570s 16
7 8 Romain Grosjean HAAS FERRARI 1:19.579 +1.320s 24
8 20 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:19.643 +1.384s 39
9 2 Stoffel Vandoorne MCLAREN RENAULT 1:19.722 +1.463s 32
10 11 Sergio Perez FORCE INDIA MERCEDES 1:19.962 +1.703s 28
11 31 Esteban Ocon FORCE INDIA MERCEDES 1:20.024 +1.765s 38
12 14 Fernando Alonso MCLAREN RENAULT 1:20.035 +1.776s 35
13 27 Nico Hulkenberg RENAULT 1:20.183 +1.924s 43
14 10 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 1:20.373 +2.114s 32
15 9 Marcus Ericsson SAUBER FERRARI 1:20.501 +2.242s 37
16 16 Charles Leclerc SAUBER FERRARI 1:20.514 +2.255s 29
17 55 Carlos Sainz RENAULT 1:20.672 +2.413s 31
18 28 Brendon Hartley SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 1:21.265 +3.006s 34
19 18 Lance Stroll WILLIAMS MERCEDES 1:21.556 +3.297s 35
20 35 Sergey Sirotkin WILLIAMS MERCEDES 1:22.060 +3.801s 36

Kíváncsian várjuk a holnapot, hogy milyen meglepetést tartogat a szombat, és hogyan alakul majd az időmérő!
[sociallocker]

Köszönjük, hogy segítesz abban, hogy megismerjenek minket a magyar Forma 1 rajongók! Ígértem Neked egy kupon kódot, de kettőt is kapsz és eldöntheted, hogy melyiket használod fel.

500 forintos kupon: BLOG500 vagy 5%-os kupon: BLOG5

És ezek a kuponok azért jók, mert AKCIÓS termékekre is használhatók ???? Kattints ide ha szeretnéd felhasználni!

[/sociallocker]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel