Történelmi napra ébredt a Formula-1 világa, hiszen a sportág történelme során ma rendeznek először sprint napot, ahol egy különálló időmérő és verseny is színesíti a programot.
A mai rövidített kvali csak a délutáni versenyre van kihatással, viszont fontos változás, hogy etaponként csupán egyetlen gumikeverék áll a versenyzők részére. Ennek megfelelően nem láthattunk észvesztő körözést a pályán, a nagyok nem törték össze magukat, hogy körrekordot döntsenek. Összetörte viszont a Williamst Logan Sargeant, aki bár továbbment a Q2-be, nem tudta folytatni a harcot. Az élen nem sok változást láthattunk, Charles Leclerc és Max Verstappen vezette fel a mezőnyt, míg a kiesők táborát az Alpha Taurik, a két Alfa Romeo, és Pierre Gasly szaporították.
A Q2 képe hasonlóan alakult, mint az első szakasz, annyi különbséggel, hogy itt már tíz perc alatt kellett megbirkózni a legjobb tízbe kerüléssel. Sok hibát, elfékezést, bukótérbe menekülést láttunk, de az elejében nem történt sok változás. A búcsúzók között értelemszerűen Sargeant volt az első, mellette a két Haas, Esteban Ocon és Oscar Piastri nem jutott be a Q3-ba.
Ezek után következhetett a műfaj igazi csemegéje, a szétlövés. A mindössze nyolc percre szűkülő etap során mindenkinek két – előkészítés nélküli – lágy keverékes kör jutott arra, hogy eldöntsék a sprint pole sorsát. Ebben nem vett részt büntetése miatt Lando Norris, komoly részt vállalt viszont Charles Leclerc, aki a péntek után most is meg tudta előzni Sergio Perezt és Max Verstappent, így ő indulhat a sprintverseny első rajtkockájából.
Fotó: XPB Images