A Racing Point végre valódi gazdára lelt? A gyár dolgozói szerint mindenképpen. Míg az előző tulajdonos leginkább a balhéiról vált ismertté, addig Lawrence Stroll sokkal inkább a szakmai érdeklődésével véteti észre magát.
Ottmar Szafnauer elmondása szerint Lance Stroll édesapja már most jóval aktívabb, mint az előző tulajdonos csapatfőnök Vijay Mallya bármikor is volt:
„Lawrence sokkal nagyobb érdeklődéssel van az iránt, ami a csapatnál zajlik. Próbálja magát bevonni, és megérteni azt, mit is csinálunk mi itt, míg Vijay nem igazán volt a híve ennek az aspektusnak. Ő is szerette a versenyzést, eleinte minden futamon ott volt, de a gyárba csak nagyon ritkán látogatott el. Ellenben Lawrence hetente akár háromszor is eljön, ez hatalmas különbség Mallya évi öt látogatásához képest.” – elmélkedett Szafnauer.
Fotó: Essentiallysports