Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Szabadedzés után: Okozhat-e meglepetést Imola?

Elkezdődött a rendhagyó, csupán kétnapos Emilia Romagna Nagydíj Imolában, sajnálatos módon zárt kapuk előtt. Ismeretlen pálya, lerövidített formátum, váratlan eredmény – erre számítottak a Forma-1 szimpatizánsok az első, és egyetlen gyakorlás előtt…

Finoman szólva is, nem jött be. Persze, még hátravan egy-egy kvalifikáció és futam, amelyeken elviekben bármi megtörténhet, de ha az eddig látott versenyek képe alapján gondolkodunk, akkor nehéz azt elképzelni, hogy bárki is veszélyes lehet Lewis Hamiltonra.

A nagyon kevés rendelkezésre álló idő miatt a csapatok hamar belevetették magukat a munkába, nem egészen negyedóra alatt már mindenki futott mért kört. Az edzés utolsó részében előkerültek a lágy abroncsok, és elindultak az időmérős szimulációk. Az élen nem sok új nevet láthattunk, az etapot jellemzően a Lewis Hamilton, Valterri Bottas, Max Verstappen trió uralta, változó felállásban. Érdekesség volt viszont, hogy Pierre Gasly milyen tempóra képes az Alpha Taurival, valamint Charles Leclerc és a két Renault sebessége is bíztatónak tűnt. Ez kevésbé elmondható a Racing Pointra, akik mindkét autójukkal csak nyomoztak, és valószínűleg a McLarenek sem ezen a hétvégén fogják megváltani a világot. Mégis reménykedünk benne, hogy egyszer csak a semmiből majd jön valaki, aki megcáfolja a fentebb leírtakat…

 

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Planet F1

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Japán Nagydíj: Álmos versenyen konstruktőri világbajnok a Red Bull Racing

Előzetesen nem sok izgalmat várhattunk a Japán Nagydíjtól, és sajnos tökéletesen be is igazolódott a [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel
Hamilton: „Vettel egy igazi PÉLDAKÉP!”

Mint azt biztos már sok forrásból láttátok, ezen a hétvégén Sebastian Vettel Japánban héderezik, hogy [...]

Érdekel
Verstappen: „Ha valaki NEM ISMER EL bennünket, az nem is igazi szurkoló!”

Míg a fél világ ünnepel, hogy „végre nem a Red Bull Racing nyert” meg egy [...]

Érdekel