Szaudi Nagydíj, FP1: Red Bull, Aston Martin, Mercedes sorminta az élen


Álmoskás első szabadedzéssel nyitotta meg a hétvégi Szaudi Nagydíjat a Formula-1, ahol igazából nem láttunk semmi különöset: Red Bull, Aston Martin, Mercedes volt a sorrend. 

Ami leginkább megfűszerezte az első etapot, az egy friss hír volt, mely szerint Lewis Hamilton és Angela Cullen útjai különváltak, miután állítólag nem éppen baráti szavakat egymás fejéhez vágva „szakítottak”. Közben a pályán is zajlott az élet, de egészen az első szakasz feléig csupán Sergio Perez idejét figyelgethettük. Kisvártatva megérkezett a „meccsbe” a Scuderia Ferrari két autója is, majd Fernando Alonso neve villant meg az élen. Nemsokára a már említett Hamilton is felrajzolta magát a lista élére, méghozzá kemény keverékeken. Mindez természetesen nem tartott sokáig, hiszen Max Verstappen megvillantotta a tempóját, és át is vette a vezetést. Ezek után már nem sok említésre érdemes dolog történt, de a Williams jó végsebességének köszönhetően elért helyezése mindenképp becsülendő. Az edzés vége felé Verstappen még miheztartás végett többször is megjavította a saját és a mezőny legjobb körét, mögötte Perez és Alonso zárt.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

Érdekel
FIA elnök: „Van esély rá, hogy MASI visszatérjen!”

Mohammed bin Sulayem, a Nemzetközi Autósport Szövetség elnöke (nem is annyira) meglepő kijelentést tett: Ha [...]

Érdekel
DRASZTIKUS átalakítások a Mercedes 2024-es autóján

2022 után idén is komoly vereséget szenvedett a Lewis Hamilton által vezetett istálló, ezt pedig [...]

Érdekel
Abu Dhabi: Az Alpine zárta az élen 2023 utolsó tesztjét

Esteban Ocon volt a leggyorsabb a szezon utolsó menetén, amely késéssel indult és kaotikus pillanatokat [...]

Érdekel
ALONSO: „Ez volt életem egyik LEGJOBB SZEZONJA”

Fernando Alonso nem feltétlenül elégedett az Aston Martin 2023-as szezonjának alakulásával, saját teljesítményével már annál [...]

Érdekel