A szabadedzések képe alapján izgalmas időmérő edzés elé néztünk, és újfent nem kellett csalódnunk. Monza után valakinek ismét sikerült megverni a Red Bull Racinget, legalább a kvalifikáción…
Az átalakult, gyönyörű fényárban úszó aszfaltcsíkhoz méltón indult a Q1, a lista élén folyamatosan változtak a nevek, és az első tíz pilótát kevesebb, mint fél másodperc választotta el egymástól. Az első próbálkozások után a két Ferrari, a közéjük ékelődött Max Verstappennel vezette fel a mezőnyt. Végül az élen kisebb meglepetésre a Yuki Tsunoda, Sergio Perez, Nico Hülkenberg trió végzett, de mindez csak azért történhetett, mert Lance Stroll a gyerekes tempója mellé egy még gyerekesebb hibát, és nem mellékesen egy óriási balesetet csinált. Szerencsére a kanadai megúszta ép bőrrel, de az akciójával sokaktól elvette a javítás lehetőségét. Rajta kívül többek közt így járt a két Alfa, Logan Sargeant, valamint Oscar Piastri is.
A Q2-nek hosszas várakozás után rugaszkodtunk neki, ám Fernando Alonso rögtön meg is mutatta, hogy miért világbajnok, és azt is, hogy miért nem F1-es szintű versenyző Lance Stroll: A spanyol rögtön az élre lőtte az Aston Martint. Hamarosan érkezett George Russell, aki még nála is erősebb kört futott, és már ő vezette fel a mezőnyt. Továbbra is nagyon szoros volt a top 10, és mivel számos hiba is becsúszott Verstappennél, már előrevetíthető volt a szenzáció. Így is lett, Max Verstappen kiesett a Q2-ben, (Liam Lawson ejtette ki…) közben feltartotta Yuki Tsunodát is, a másik Red Bullban Sergio Perez hozta a kötelező „bénázást”, ő is búcsúzott… Hasonlóan járt Pierre Gasly, Alexander Albon és Tsunoda is.
Ezután következett a Q3, ahol idén először biztosan bomba meglepetés várt bennünket, hiszen a nagy favorit ekkor már az öltözőben ült. Az első lövések után úgy nézett ki, hogy a Scuderia Ferrari, azon belül is Carlos Sainz legyőzhetetlen lesz, de ekkor még a legnagyobb riválisok használt lágyakon próbálkoztak. Sainzban lehetett érezni az átütő erőt, de ugyanez volt a helyzet Lando Norrissal kapcsolatban is. Végül előbbi hozta azt, ami már tegnap óta látszott a kezében, és megcsinálta saját maga és a Scuderia Ferrari zsinórban második poleját. Mögötte George Russell és Charles Leclerc várhatja holnap a legjobb pozícióból a rajtot!
Fotó: Getty Images