SZOMORÚ ELSŐSÉG: A magyarok utálják legjobban Lewis Hamiltont

Nem éppen friss hír, de valamilyen okból kifolyólag más platformon még nem találkoztunk vele. Pedig megérne egy misét annak a folyamatnak a boncolgatása, hogy a joviális autósport szerető emberekből miként lett virtuális futballhuligán (NAGY TISZTELET a kivételnek)…

Egy labdarúgással foglalkozó szaklap virtuális hasábjain ugrott fel a hír, hogy egy angol újság felmérést végzett azzal kapcsolatban, hogy mely országok szurkolói a legellenszenvesebbek a hétszeres világbajnokkal. A közvéleménykutatás eredménye az lett, hogy ezt a kétes dicsőséget a hazai Formula-1 drukkerek tudhatják a magukénak, a hollandok és a németek előtt. Az okok miértjét legfőképpen a Hamilton által tolt LMBTQ/térdelgetős propaganda/borzalmas ruhakollekciók adják, de a lap szerint a magyar szurkolók, meg úgy általában a magyar emberek amúgy is mindent és mindenkit utálnak…Sajnos nem tudunk vitába szállni ezzel.

Nem tisztünk Hamiltont védeni (sőt, mi magunk számos alkalommal élesen bíráltuk őt a sportágba berángatott rendkívül kártékony politikai cirkuszolás miatt), és nem is szorul rá, de való igaz, hogy ami a kommentmezőkben vele kapcsolatban folyik, az már tényleg gusztustalan és egyben nagyon szomorú. Mégiscsak egy hétszeres világbajnokról beszélünk, akit lehet szeretni, lehet utálni – némely érdemét talán vitatni is -, de összességében az egyetemes motorsport egyik legnagyobb alakjáról beszélünk, akinek igenis minden körülmények között kijár(na) az ALAPVETŐ tisztelet.

Lehet és kell is szenvedélyesen szurkolni, de van (legyen!!) egy emberi minimum, ami megkülönböztet minket a csőcseléktől!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

One thought on “SZOMORÚ ELSŐSÉG: A magyarok utálják legjobban Lewis Hamiltont

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel